Bűnügy

Tudtuk nélkül rögzítették az együttlétüket

Saját szexvideóját találta meg a neten egy pár

Egy pár csak egy nyugodt estét akart eltölteni egy hotelszobában, de hetek múlva sokkoló felfedezést tettek az interneten. A rejtett kamera felvételei több ezer idegenhez jutottak el, akik élőben nézték a legintimebb pillanataikat.

Tudtuk nélkül rögzítették az együttlétüket
Az egyik sencseni hotelszobában készült rejtett felvétel az ott tartózkodó párról (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Middle East Images/Mosab Shawer

A történet főszereplője, akit Eric álnéven említenek, egy pornót nézegető közösségi oldalon döbbent rá, hogy a videón saját magát és barátnőjét látja. A felvétel három héttel korábban készült egy sencseni hotelszobában, ahol egy rejtett kamera a hotelszobában rögzítette minden mozdulatukat – írj a BBC cikke alapján az Origo.

Több ezer vendéget figyelhettek meg titokban a rejtett kamerák segítségével.

A felvételeket nemcsak rögzítették, hanem élőben közvetítették is, több ezer előfizető számára.

A csatornákon a nézők kommentelték a vendégek külsejét, beszélgetéseit és szexuális életét, sokszor durva, sértő megjegyzésekkel.

A BBC vizsgálata szerint legalább hat különböző platform működtetett ilyen rendszereket, amelyek több mint 180 hotelszobában elhelyezett kamerával dolgoztak. Ezek a hotelszobai rejtett kamerás felvételeket nemcsak rögzítik, hanem folyamatosan közvetítik is.

Egyetlen oldalnál hét hónap alatt 54 különböző kamerát figyeltek meg, amelyeknek körülbelül a fele volt aktív egy adott időpontban.

A szállodák kihasználtsági adatai alapján ez azt jelenti, hogy akár több ezer vendéget is titokban rögzíthettek.

A kamerákat gyakran szellőzőkbe, füstérzékelőkbe vagy más hétköznapi tárgyakba rejtették. Egy esetben a lencsét a falba épített szellőzőrács mögött találták meg, közvetlenül az ágyra irányítva. A szakértők szerint a rejtett kamera felismerése hotelszobában egyre nehezebb, mert a készülékek egyre kisebbek és fejlettebbek.

Feketepiac és hatalmas bevételek

A nyomozás során kiderült, hogy az ügynökök mögött magasabb szinten működő „kameratulajdonosok” állnak, akik a telepítést és a platformok működtetését szervezik. A rejtett kamerás pornó hálózat így szervezett, több szintből álló rendszerként működik.

A trauma évekre megmaradhat

Amikor Eric elmondta barátnőjének, hogy felkerültek az internetre, a nő először nem hitte el. Amikor azonban meglátta a felvételt, teljesen összetört. Attól féltek, hogy ismerőseik vagy kollégáik is láthatják a videót.

A pár azóta kerüli a hoteleket, és nyilvános helyeken is igyekeznek takarni az arcukat. Eric elmondása szerint már nem néz ilyen tartalmakat, de időnként még mindig ellenőrzi a csatornákat, attól tartva, hogy a videó újra felbukkan.

Amikor a fagyi visszanyal: saját magát buktatta le a slozis kórházi kukkoló

Megdöbbentő lebukás történt egy kelet-szlovákiai kórházban, ahol titokban figyeltek meg másokat az illemhelyen. A kukkoló azonban végül önnön csapdájába esett, mivel a rejtett kamera felvételein saját maga is szerepelt.

Hogyan találjunk meg egy utánunk kémkedő rejtett kamerát?

Így védhetjük meg magánéletünket nyaralás közben is. A rejtett kamerák valós veszélyt jelenthetnek, ha idegen lakásokat bérelünk ki. De van megoldás.

Kapcsolódó írásaink