Bűnügy

Illegális bevándorlás és közbiztonsági válság Párizsban

Bakondi György reagált a metrós késelésre

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban, ahol egy afrikai származású bevándorló késelt meg három nőt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Illegális bevándorlás és közbiztonsági válság Párizsban
Bakondi György
Fotó: MH/Török Péter

Bakondi György a pénteken történt bűncselekménnyel kapcsolatban közölte, a késelést egy kiutasított bevándorló követte el, akit korábban nők elleni erőszak miatt elítéltek. Mégis szabadon járkálhatott, szerezhetett kést és támadhatott meg három nőt – jegyezte meg.

Leszögezte, ha Magyarországon valakit kiutasítanak, azt kiutasítási őrizetbe kell venni, és nincs ilyen bűncselekmény.

Azt mondta, az eset egy jelzés arról, milyen sok sebből vérzik az a jogi szabályozás, amely számos nyugat-európai országban az idegenrendészeti kiutasítást, az idegenek által elkövetett bűncselekmények megítélését és kezelését szabályozza.

Kitért arra, a közelmúltban fontos hírként közölték, hogy Németországból kiutasítottak egy szír állampolgárt, aki több súlyos bűncselekményt követett el. Ő volt tíz éve az első szír kiutasított. Ha valaki eddig szírnek vallotta magát, akkor tudta, hogy akármit követ el, nem fogják kiutasítani a nyugat-európai jogrendszerben 2015 óta érvényesülő humanitárius megítélés miatt – mondta.

Arra a németországi közvélemény-kutatásra, miszerint a németek 31 százaléka szerint a migráció a legnagyobb probléma, úgy reagált, hogy ahol ezt a helyzetet az ott élők minden nap tapasztalják, nehezen hiszik el a liberális médiától, hogy minden rendben van. „Nem baj, ha összhangban van a kormányzati megítélés, a sajtó reakciói és a mindennapi tapasztalatok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy úgy látszik, a német kormányzat által bevezetett intézkedések sem győzték meg az embereket. Beszélt arról is, hogy Bajorországban öt illegális bevándorlót elfogtak, akik előkészületeket tettek teherautós gázolásra.

A főtanácsadó elmondta, Görögországban az elmúlt 24 órában két hajóról 460 illegális bevándorlót mentetettek ki, akik az afrikai partoktól indultak el rossz állapotú hajókkal. Görögország is sokat szigorított a migrációs jogszabályain, ma már ott is zárt táborokban tartják az érkezőket, és szigorúan bírálják el a menekültkérelmeket – fűzte hozzá.

Azt mondta, nagy kérdés, hogy ha a Gávdosz sziget telítődik, akkor a kontinentális Görögországba szállítják-e a bevándorlókat, akik szerinte a balkáni útvonalon mennek tovább, és előbb-utóbb a magyar határnál is találkozunk velük.

Kapcsolódó írásaink