A világ első női filmrendezőjeként számon tartott asszony végül úgy halt meg, hogy életművének jelentős részét még mindig nem ismerték el. De hogyan tűnhetett el a filmtörténetből az a nő, aki részt vett a mozi nyelvének megteremtésében?
A titkárnő, aki olyasmit látott a moziban, amit mások még nem
Alice Guy 1873. július 1-jén született Franciaországban. Fiatalon titkárnőként kezdett dolgozni Léon Gaumont fényképészeti vállalkozásánál, amely később a világ egyik legrégebbi filmgyártó cégévé fejlődött.
A mozgókép ekkor még újdonságnak számított. A Lumière fivérek 1895-ben mutatták be találmányukat a párizsi közönségnek és az emberek ámulattal figyelték a néhány másodperces felvételeket.
A korai filmek többnyire hétköznapi jeleneteket örökítettek meg: gyárból távozó munkásokat, érkező vonatokat vagy utcai eseményeket.
Alice azonban más lehetőséget látott a technológiában. Úgy gondolta, hogy a mozgóképpel nemcsak a valóságot lehet rögzíteni, hanem kitalált történeteket is el lehet mesélni. Megkérte főnökét, engedje meg, hogy munkaidőn kívül rövid jeleneteket forgasson. Gaumont beleegyezett.
Ez a döntés pedig megváltoztatta a filmtörténetet.
1896-ban olyan filmet készített, amely megelőzte korát
Alice Guy mindössze 23 éves volt, amikor 1896-ban elkészítette első filmjét, A káposztatündért (La Fée aux Choux). A rövid jelenet egy mesés történetet mutatott be, amelyben egy tündér káposzták között jelenik meg és a gyermekek születésének játékos magyarázatát adja.
A film különlegessége nem elsősorban a cselekményében rejlett, hanem abban, hogy Guy tudatosan megtervezett, színészek által előadott történetet vitt vászonra. A korai filmművészetben természetesen más úttörők is kísérleteztek megrendezett jelenetekkel, köztük Georges Méliès.
Guy azonban az elsők között ismerte fel, milyen hatalmas lehetőség rejlik a filmben mint önálló történetmesélési formában.
Az eredeti, 1896-os alkotás nem maradt fenn. A ma ismert változatok későbbi feldolgozások, ezért a film pontos formájáról és elsőbbségéről máig folynak történészi viták. Abban azonban széles körű az egyetértés, hogy Alice Guy a játékfilmkészítés egyik legfontosabb úttörője volt.
Rövidesen már nem egyszerűen titkárnőként, hanem a Gaumont filmgyártásának vezetőjeként dolgozott.
Évekkel Hollywood felemelkedése előtt már filmeket rendezett
Guy a következő évtizedben rendkívüli munkát végzett. Vígjátékokat, melodrámákat, történelmi jeleneteket és vallási témájú filmeket készített. Kísérletezett a kézzel színezett felvételekkel, a különleges képi hatásokkal és a hang és a mozgókép összehangolásával is.
1906-ban elkészítette nagyszabású, Krisztus életét bemutató filmjét, amelyhez rengeteg szereplőt és látványos díszleteket alkalmaztak. Már olyan időszakban tömegjeleneteket rendezett, amikor a filmgyártás technikai feltételei rendkívül kezdetlegesek voltak.
1907-ben feleségül ment Herbert Blaché filmes szakemberhez, majd Amerikába költöztek. 1910-ben megalapította saját filmvállalatát, a Solaxot. A társaság kezdetben New Yorkban működött, később a New Jersey állambeli Fort Lee-ben épített modern filmstúdiót.
Mindez még Hollywood filmipari központtá válása előtt történt.
Guy nemcsak filmeket rendezett, hanem forgatókönyveket írt, színészeket irányított, gyártási folyamatokat szervezett és üzleti döntéseket hozott. Egy olyan korszakban vezetett filmvállalatot, amikor a nők gazdasági önállósága még számos akadályba ütközött.
Olyan témákról forgatott, amelyek ma is meglepően modernek
Alice Guy-Blaché filmjei nemcsak technikai szempontból voltak úttörők. Gyakran foglalkozott a férfiak és nők közötti társadalmi különbségekkel, a házassággal, a családi kapcsolatokkal és az előítéletekkel.
Az 1906-os A feminizmus következményei című szatírájában például felcserélte a hagyományos nemi szerepeket. A férfiak házimunkát végeznek és gyermekeket gondoznak, míg a nők a társadalmi hatalmat gyakorolják.
1912-ben elkészítette az A Fool and His Money című filmet, amelynek szereplőgárdája fekete amerikai színészekből állt. Ez a korszak amerikai filmiparában különösen figyelemre méltó vállalkozás volt.
Guy olyan történeteket vitt vászonra, amelyek nemcsak szórakoztatni akartak, hanem kérdéseket is felvetettek a társadalom működéséről. Munkássága tehát sokkal több volt néhány korai filmes kísérletnél.
Aztán egyszer csak eltűnt a neve a filmtörténetből
Az 1910-es évek végére az amerikai filmipar jelentősen átalakult. A hosszabb játékfilmek gyártása egyre költségesebbé vált, a nagyobb vállalatok megerősödtek és a kisebb stúdiók nehezen tudtak versenyben maradni.
Guy vállalkozása pénzügyi nehézségekkel küzdött. Házassága is megromlott, végül 1922-ben elvált férjétől és visszatért Franciaországba. A filmipar azonban már egészen másképpen működött. Bár korábban a szakma egyik jelentős alakja volt, nem sikerült újra rendezői munkához jutnia.
A következő évtizedekben ráadásul egyre különösebb problémával szembesült. A korai filmtörténeti összefoglalókból sokszor kimaradt a neve, más esetekben az általa készített filmeket férfi munkatársainak tulajdonították.
A régi filmek jelentős része megsemmisült vagy elveszett, a fennmaradt dokumentáció pedig gyakran hiányos volt. A korai alkotásokon ráadásul nem mindig tüntették fel a rendező nevét. Így egyre nehezebbé vált bizonyítani, hogy pontosan mely filmek elkészítésében milyen szerepe volt.
A filmtörténészek ma is vizsgálnak vitatott szerzőségű munkákat, ezért nem minden korai film esetében lehet teljes bizonyossággal megállapítani a rendező személyét. Az azonban kétségtelen, hogy Guy teljesítményét hosszú időn keresztül méltatlanul háttérbe szorították.
Idős korában már a saját múltjáért kellett küzdenie
Alice Guy-Blaché élete későbbi évtizedeiben különös feladatra vállalkozott. Leveleket írt filmtörténészeknek, korábbi munkatársainak és intézményeknek, hogy kijavítsa a róla megjelent tévedéseket. Összegyűjtötte filmjeinek címeit és igyekezett rekonstruálni pályafutásának fontosabb állomásait. Önéletrajzában is megörökítette emlékeit, remélve, hogy egyszer a filmtörténet méltó helyre emeli.
1968. március 24-én, 94 éves korában hunyt el az Egyesült Államokban.
Életében már kapott bizonyos elismeréseket, ám munkásságának széles körű újrafelfedezése csak halála után bontakozott ki. Filmtörténészek régi dokumentumokat kutattak fel, elveszettnek hitt alkotásokat azonosítottak és újraértékelték a korai filmművészet történetét.
2009-ben a New York-i Whitney Museum nagyszabású retrospektív vetítéssorozatot rendezett filmjeiből.
A 2018-as Be Natural: The Untold Story of Alice Guy-Blaché című dokumentumfilm pedig újabb generációkkal ismertette meg az elfelejtett rendező történetét.
A nő, aki nélkül másképp alakult volna a mozi története
Alice Guy-Blaché története nem egyszerűen egy elfeledett művész sorsa.
Arról is szól, milyen könnyen eltűnhet valakinek a munkája a történelemből, ha nem maradnak fenn a megfelelő dokumentumok és később mások írják meg a múltját. Ő nemcsak jelen volt a film megszületésénél, hanem aktívan alakította annak történetmesélési lehetőségeit.
Több száz alkotás létrehozásában vett részt, saját stúdiót vezetett és olyan módszerekkel dolgozott, amelyek később a filmgyártás természetes részévé váltak.
A történet legmegdöbbentőbb része talán nem is az, hogy egy nő már Hollywood felemelkedése előtt ekkora filmes birodalmat épített, hanem az, hogy később hosszú éveken át bizonygatnia kellett, hogy mindezt valóban ő tette.
Ma már Alice Guy-Blachét a filmművészet egyik legfontosabb úttörőjeként tartják számon.
Nevét visszaírták a filmtörténetbe, de sok elveszett filmjét már soha nem láthatjuk. A nő, aki az elsők között ismerte fel, hogy a mozgóképpel történeteket lehet elmesélni, végül maga is egy különös történet főszereplőjévé vált. Egy olyan történeté, amelyben a valódi alkotót majdnem elfelejtették, de végül mégis sikerült visszaadni neki a helyét a filmtörténelemben.







