Öt befektető perelte be Selena Gomezt és társalapítóit a Wondermind Global nevű, mentális egészséggel foglalkozó vállalkozás miatt. A felperesek azt állítják, hogy 2022-ben mintegy 1,2 millió dollárt fektettek a cégbe, miután olyan ígéreteket kaptak, amelyek szerint Gomez aktívan részt vesz majd a vállalkozás felépítésében és népszerűsítésében.
A részvényesek szerint a popsztár nem teljesítette azt az ígéretét, hogy „aktívan építi” a márkát, és szerintük „súlyosan elmulasztotta a kötelességeit”, amivel a vállalat „pénzügyi katasztrófába” sodródott.
A keresetben mintegy 1,2 millió dollár (890 ezer font) megtérítését követelik – ennyit állításuk szerint befektetésként helyeztek a vállalkozásba –, emellett pedig kártérítést és a perköltségek megtérítését is kérik.
Gomez, aki gyerekszínészként vált ismertté, majd sikeres popkarriert épített, öt évvel ezelőtt alapította meg a mentális egészséggel foglalkozó platformot édesanyjával, Mandy Teefey-vel és Daniella Pierson üzletasszonnyal. A vállalkozás létrehozását megelőzően Gomez nyilvánosan is beszélt saját mentális egészségi problémáiról, köztük bipoláris zavaráról.
A 34 éves színésznő és énekesnő a világ egyik legtöbb követővel rendelkező nője a közösségi médiában, több mint 500 millióan követik. Vagyonát csaknem 1 milliárd dollárra becsülik. 2020-ban megalapította a Rare Beauty kozmetikai márkát is, amely szorosan összefonódik a nevével és személyes márkájával.
A Wondermind eredeti célja az volt, hogy egy digitális platformon keresztül könnyebben hozzáférhetővé tegye a mentális egészséggel kapcsolatos tartalmakat, miközben befektetőket is bevon a vállalkozás finanszírozásába.
A kereset szerint azonban a Wondermind alapítói „valótlanul tüntették fel” a vállalkozás helyzetét. A befektetőknek többek között „átfogó” reklámmegállapodásokat, hírességekkel készített címlapanyagokat, egy alkalmazást és más fejlesztéseket ígértek, valamint azt állították, hogy Gomez aktív szerepet vállal majd a vállalat marketingjébe - írta a BBC.
„Gomez azt állította, hogy olyan szerződést írt alá, amely teljesítésre kötelezte, majd egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt” – áll a keresetben.
Gomez jelenleg is társalapítóként szerepel a Wondermind honlapján, édesanyja neve alatt. Mandy Teefy Pierson távozása után átvette a vezérigazgatói posztot.
A New Yorkban és Floridában benyújtott kereset felperesei között szerepel Brent Saunders, a Bausch + Lomb szemészeti egészségügyi vállalat vezérigazgatója is.
A részvényesek szerint a Wondermind még az alapvető kötelezettségeinek sem tett eleget, állításuk szerint például nem fizette ki időben alkalmazottait és beszállítóit.
A kereset szerint a befektetőknek tett ígéretek – köztük a Wondermind által bejelentett partnerségek és egy alkalmazás elindítása – végül nem valósultak meg.
„Három éven át, miközben a vállalat csendben összeomlott körülöttük, az alapítók, vezetők és igazgatók közül senki sem szólt a befektetőknek, akiknek a pénze finanszírozta ezt az összeomlást” – áll a keresetben.
A felperesek szerint egészen 2025 szeptemberéig nem tudtak a vállalat súlyos problémáiról, amikor a The Cut oknyomozó cikket közölt a Wondermind helyzetéről.
A kereset szerint a cikk a vállalat pénzügyeivel és vezetésével kapcsolatos komoly problémákat tárt fel.
„A cikkből világossá vált, hogy a Wondermindnek nemhogy több milliárd dolláros értékelés elérésére, de még a saját jövőjére sem volt terve” – áll a keresetben.







