Bulvár
Diana hercegné szelleme kísért?
Kristen Stewart ijesztő vallomása

Kristen Stewart február 5-én adott interjút a The Telegraphnak. Elmondta, hogy Diana hercegné megformálása máig nagy hatással van rá. A beszélgetés során úgy fogalmazott: vannak helyek, ahol egyszerűen nem tud úgy létezni, hogy ne jusson eszébe a néhai walesi hercegné. Párizs is ilyen, itt újra és újra visszatérnek hozzá az emlékek.
„Nem tudok autózni Londonban és Párizsban sem, anélkül, hogy rá gondolnék” – mondta Stewart, majd hozzátette: az a szeretet, amely Diana hercegnéből áradt, annyira erős, hogy bármikor képes elsírni magát, ha eszébe jut. Diana 1997-ben, 36 éves korában halt meg Párizsban, egy szörnyű autóbalesetben.
A 35 éves színésznő a 2021-ben bemutatott Spencer című filmben alakította Diana hercegnét. A Pablo Larraín rendezésében készült alkotás Diana 1991-es karácsonyát mutatja be, amikor a királyi családdal töltötte az ünnepeket, és a házassága Károllyal válságba került. A forgatókönyvet Stephen Knight írta, a film pedig nem hagyományos életrajzi alkotásként, hanem lelki portréként közelítette meg a hercegné történetét.
Kirsten Stewart az interjúban felidézte: amikor először értesült róla, hogy őt választották Diana szerepére, maga is kételkedett a döntésben. Meg is mondta a rendezőnek, hogy őrültségnek tartja az ötletet, és valószínűleg más színésznőt kellene keresnie. Úgy érezte, túl nagy a különbség közte és Diana hercegné között, a külső jegyek szintjén is.
A szerepért Kristen Stewart Oscar-jelölést kapott 2022-ben, alakítását pedig a kritikusok is egyöntetűen méltatták. A színésznő szerint a rendező azért láthatott párhuzamot kettejük között, mert mindketten megtapasztalták a nyilvánosság nyomását. Úgy fogalmazott: Diana hercegnét a paparazzók teljesen kiszipolyozták, lázadó természete pedig egyszerre tette őt erőssé és rendkívül sebezhetővé.
Kristen Stewart arról is beszélt, hogy ez a fajta figyelem képes „elszívni az ember lelkét”. A forgatás végére ő maga is úgy érezte, mintha a lelke kiürült volna. Szerinte Diana hercegné is hasonló állapotban élhette meg élete egy szakaszát, és a film éppen ezt az érzelmi állapotot akarta megragadni – írja a Life.
