Bulvár
Ázsia Kate Middletonja
Már hét évesen kinézte magának a férjét

Keszar a 2006-os trónra kerülése után be is váltotta ígéretét: fényűző ceremónia keretében vette feleségül az akkor 21 éves, gyönyörű Jetsunt. Ezzel ő lett a világ első legfiatalabb uralkodónője. A bhutáni királyságban bevett szokás volt a többnejűség és a többférjűség, ők ketten azonban annyira biztosak voltak szerelmükben, hogy úgy döntöttek, lemondanak erről a jogukról. Dzsigme Keszar szíve azóta is kizárólag feleségéért dobog, aki két gyermekkel ajándékozta meg.
Bhután királynéja csak ritkán nyilatkozik magánéletéről, gyermekeit pedig kifejezetten óvja a sajtósoktól. Ha azonban fontos eseményekről vagy fontos társadalmi ügyekről van szó, örömmel enged betekintést. Aktívan támogatja a mentális egészséggel, az oktatással és a nők helyzetével kapcsolatos ügyeket, emellett védnöke lett a fogyatékkal élő gyermekek, különösen az autizmussal élők ügyének, akik számára létrehozta a Pema Foundationt. Nagy dolog ez egy olyan országban, ahol ezelőtt nyilvánosan egyetlen uralkodó sem beszélt a fogyatékossággal élőkről.
Bhután királynéja meglepő közvetlenséggel beszélget el bárkivel, és egyáltalán nem érdekli az ezzel kapcsolatos protokoll. Természetesen megvan benne a buddhista alázat, de egyik fő célja, hogy apránként lebontsa népe és az uralkodói osztály közötti falat.
Leül a földre a gyerekek közé, ha úgy tartja kedve – ebben a tekintetben éppolyan, mint Lady Diana volt.
Időként lemond a díszes, drága udvari stílusú öltözékről – a magas nyakú wonjuról, valamint a kaftánszerű tegóról – és egyszerűbb ingblúz-nadrág kombinációra vált – számára ez sokkal komfortosabb, hordhatóbb outfit. Katalin hercegnéhez hasonlóan a visszafogott elegancia jellemzi úgy öltözködés, mint sminkelés terén. Távol áll tőle a maszkszerű alapozóhasználat, inkább a természetesség és a pasztell híve manikűr és make up terén is.
Számára is tiltott a vörös rúzs és a harsány színű körömlakk viselése, de nem is bánja. Akárcsak Katalin, ő is kerüli a botrányt, a provokációt, keveset beszél, de ha mégis, akkor annak súlya van.
Na, és mi a legmenőbb „szokása"? Az, hogy rajong a csípős fogásokért. A kedvence az ema datsi vegetáriánus főétel, ami csilivel, sajttal, paprikával és fűszeres fehér rizzsel készül, számol be a Life.
