Bulvár
Ezért tiltotta le szüleit a közösségi médiában Brooklyn Beckham
Victoria és David Beckham összetörtek

A szüleivel jó ideje nem beszélő Brooklyn Beckham nyáron arra kérte Davidet és Victoriát, hogy kizárólag az ügyvédeiken keresztül lépjenek vele kapcsolatba. Később a közösségi média-felületeken is letiltotta őket, most pedig fény derült arra is, hogy miért tette ezt – írja a life.hu.
Egy forrás szerint Brooklyn Beckham azért döntött a jogi lépés mellett, mert úgy érezte, hogy veszélybe került a mentális egészsége. Úgy tudni, a barátainak arról is beszélt, milyen rossz hatással voltak rá David és Victoria online bejegyzései, amelyekben megemlítették vagy tagelték őt. Brooklyn azt szerette volna, ha a szülei privát módon és nem az online térben, a nyilvánosság előtt jeleznék neki, hogy kibékülnének. Mivel ez szerinte nem történt meg, Brooklyn tavaly nyáron jogászok által fogalmazott levélben arra kérte szüleit, hogy kizárólag az ügyvédein keresztül kommunikáljanak vele.
A helyzet csak azután éleződött ki, hogy David és Victoria figyelmen kívül hagyták Brooklyn kérését. „Ez mentális problémákhoz vezetett… önvédelemből tette” – fogalmazott a bennfentes. Brooklynt különösen érzékenyen érintette, hogy Victoria – a jogi levél ellenére – lájkolta az egyik róla készült képet, David Beckham pedig karácsonykor egy fekete-fehér fotót posztolt róla gyerekkorából. Ezt követően Brooklyn letiltotta szüleit az online felületeken.
A feszültség egyik gyökere az, hogy Brooklyn úgy érzi, szülei nem felnőttként kezelik. Egy barátja szerint ezt bizonyítja az is, hogy „még az apja karácsonyi posztjában is a kisgyerek Brooklyn szerepelt.” Emellett Brooklynt mélyen sértik azok az állítások is, amelyek szerint felesége, Nicola Peltz irányítja őt, és ő áll a családi konfliktus hátterében.
David és Victoria Beckhamet állítólag teljesen lesújtotta a jogi kérés és a letiltás. Barátaik szerint kétségbeesettek és szomorúak a kialakult helyzet miatt, és minden egyes bejegyzésük, valamint kapcsolatfelvételi kísérletük a kibékülés vágyából fakadt. „Csak azt teszik, amit minden szülő tenne ebben a helyzetben… szívből szeretik Brooklynt, és mindig ott lesznek mellette” – fogalmazott egy közeli forrás.
