Bulvár
Lionel Messit is lebuktatta a csókkamera a Coldplay koncertjén + VIDEÓ
A futballsztár lazított egy kicsit

Lionel Messi vasárnap a Coldplay koncertjén vett részt Miamiban a Hard Rock Stadionban. Önmagában ez nem lenne akkora hír, de mint ismert, a világhírű együttes Bostonban lépett fel július elején, a kamerán az előadás egy pontján viszont a csókkamerán az látszott, hogy az Astronomer akkori vezérigazgatója ölelkezik a HR-vezetővel – a jelenetet maga Chris Martin is kommentálta. Andy Byron vezérigazgató körül hatalmas botrány tört ki, miután felesége mindezt otthonról figyelte végig. A férfi végül a posztjáról is lemondott.
Az Origó szúrta ki, hogy az argentin sztár is „lebukott”. Ugyanakkor Lionel Messinek nem volt oka szégyenkezni, miután feleségével, Antonella Roccuzzóval és három gyermekével vett részt a koncerten.
Amikor a kamera kiszúrta Messit, akkor a Coldplay frontembere, Chris Martin is megszólalt, ráadásul óriási dicsérettel.
„A valaha volt legnagyobb sportember is eljött!”
A közönség pedig mintha egy futballmeccsen lett volna, Messi nevét skandálta, írta meg a Magyar Nemzet.
A klubvilágbajnokságon a nyolcaddöntőben kieső Inter Miamiban a nyolcszoros aranylabdás remek formában folytatta az MLS idényét. Az elmúlt öt meccséből négyen is duplázott, emellett három gólpasszt is kiosztott. A Miami ezek közül csak egyszer kapott ki, éppen a Cincinnati ellen 3-0-ra, amikor Messi nem volt eredményes.
Majd jött a hétvégi bajnoki, érdekes módon ismét a Cincinnati ellen, ahol a 38 éves játékos nem játszhatott eltiltás miatt.