Bulvár
Orlando Bloom nem vesztegeti az idejét
Miközben Katy Perry kezd teljesen szétesni, addig exe vidáman járkál társasági eseményekre

Júniusban derült ki, hogy az egykori álompár, Katy Perr és Orlando Bloom kilenc év együttlét után különvált és felbontotta eljegyzését. Azóta az énekesnő kissé szétesett, a színpadon folyton éri valami baleset, és nemrég az egyik koncertjén sírógörcsöt is kapott. A rajongói aggódnak érte. Nem úgy exe, Orlando Bloom rajongói, akiknek látszólag nem sok okuk van aggódni a kedvencükért.
Orlando úgy tűnik, élvezi a szingli létet, társaságról társaságra jár, lazán, de stílusosan jelenik meg minden rendezvényen és programon, ahova ellátogat, és elnézve a megjelenéseit, minden napra be van írva valami a naptárába, írja a Life.
A szakítása után Jeff Bezos esküvőjén csapta a szelet több nőnek, köztük Kim Kardashiannak és Sydney Sweeneynek is, de intim közelségben látták az asszisztensével is. A sztár nemrégiben az Egyesült Királyságban töltött egy kis időt, ahol részt vett az Oasis manchesteri koncertjén, de a wimbledoni tenisztornán is feltűnt.
Bár állandó barátnője egyelőre nincs, azt nem lehet ráfogni Orlando Bloomra, hogy csendben kesereg Katy Perry után.