Belföld
Vona: Nem lesz tisztogatás
Kihelyezett frakcióülést tartott a Jobbik
Vona Gábor sikernek nevezte, hogy a Jobbik színeiben korábban nyertes polgármesterek mindegyike megőrizte pozícióját, és dacára az ellenszélnek, növelni tudta a támogatottságát. Ez azt jelzi, hogy az emberek bizalma növekedett a Jobbik iránt - mondta.
Vona említést tett arról,, hogy ahol most kerültek a település élére jobbikos vezetők, ott az önkormányzat munkatársainak körében egzisztenciális félelem lett úrrá, aggódnak állásuk elvesztésétől. Mindez erős kritika az eddigi fideszes és szocialista gyakorlattal szemben - mondta a pártelnök, aki szerint nincs ok az aggodalomra, nem lesz tisztogatás, mindenkit a munkája, nem pedig politikai hovatartozása alapján ítélnek meg.
A pártelnök szerint 2018-ra letisztul a politikai paletta, és a Fidesz, illetve a Jobbik versenyez majd az elsőségért. A jó szereplés érdekében a tervek között szerepel egy jobbikos településvezetői érdekszövetség létrehozása, ahol a tagok a kedvező gyakorlatok tapasztalatait megoszthatják egymással.
