Belföld
Városarculati cég létrehozásáról döntöttek
A Fővárosi Közgyűlésen leszavazták az M0-ás ingyenessé tételét


Az épületek magasságától a fejlesztési lehetőségekig
A közgyűlés ezt követően egyik első döntésével jóváhagyta a fővárosi településszerkezeti tervet és rendezési szabályzatot, amelyeket azonban még ebben az évben felül is vizsgálnak majd. A törvény szerint a településszerkezeti terv a többi között meghatározza a település alakításának, védelmének lehetőségeit és fejlesztési irányait, ennek megfelelően az egyes területrészek felhasználási módját. A fővárosi rendezési szabályzat a főváros teljes közigazgatási területére megállapítja a területfelhasználási egységek beépítési sűrűségét, valamint az egyes területek beépítési magasságának korlátozásával kapcsolatos előírásokat.
További történések
• Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Hankiss Elemér szociológus-irodalomtörténészre és a szintén januárban távozott Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat olimpiai bajnok labdarúgójára.
• A fővárosi képviselők az ülésen kinyilvánították, hogy csatlakozni kívánnak a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez (BÖSZ). A 2011-ben életre hívott szövetség a főváros közigazgatási területén működő kerületi önkormányzatokat tömörítő társadalmi szervezet.
• Módosították a Budapest Box című nyilvános építészeti dizájnpályázatot is, amelynek célja a Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár pavilonjainak megtervezésére. A változtatás után a bíráló bizottság elnökét a főpolgármester jelöli ki, a társelnököt és további három tagot pedig a tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottság elnöke nevezi meg.
• A szerdai napirendről levették a fővárosi közterületek elnevezéséről, valamint az Óbudai Gázgyár kármentesítéséhez szükséges beavatkozási terv jóváhagyásáról szóló előterjesztéseket.
