Belföld

Újra a híveké a felújított debreceni Református Nagytemplom

Balog Zoltán köszönetet mondott az EU-nak a támogatásért

Hálaadó istentisztelettel adták át a híveknek az európai uniós támogatással felújított debreceni Református Nagytemplomot.  Debrecen polgármestere korszakváltás jeleként értékelte a templom teljes felújítását. Szent István óta nem épült annyi új templom, illetve nem újult meg annyi templom az országban, mint 1998 és 2002 között, illetve 2010 óta - mondta az emberi erőforrások minisztere. 

Kósa debreceni nagytemplom kicsi
Kósa Lajos mond beszédet a Református Nagytemplom egymilliárdos felújítása után tartott első istentiszteleten  fotó: MTI

Kósa Lajos polgármester korszakváltás jeleként értékelte a Református Nagytemplom teljes felújítását. A politikus szerint ugyanis kifulladóban vannak Európában azok az eszmék, értékek, amiben mi is hittünk a rendszerváltáskor, de ismét kiderült: "ideig-óráig lehet kergetni illúziókat szabadságról, izmusokról, kísérletekről", s amikor azok kifulladnak, "eljön a pillanat, s egyszerűen fel kell újítani a templomokat, vissza kell térni a gyökerekhez". A Református Nagytemplom európai uniós támogatással történt megújulása jelképe annak, hogy Európában is találjunk vissza arra az útra, amelyre mi magyarok Szent István vezetésével léptünk - mondta Kósa Lajos megjegyezve, a büszkeség mellett ne feledjük, egyedül Istené a dicsőség!

Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök az ünnepi köszöntőket megelőző igehirdetésében arról beszélt: "minden ilyen ünnep arra is jó, hogy kiszabadítson bennünket az aktualitások diktátumából". "Addig van közünk ahhoz, amit keresztyénségnek mondunk, amíg Krisztushoz van közünk" - hirdette a megújult Református Nagytemplom szószékéről a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Egymilliárdba került a felújítás

A debreceni Református Nagytemplom teljes külső-belső felújítása csaknem egymilliárd forint uniós és hazai forrásból valósult meg. A munkák során lecserélték a külső vörösréz lemezborítást, belül a templom új mészkőburkolatot és korszerű LED-világítást kapott.  Megújultak a templom kiállításai, látogathatóvá tették a keleti tornyot, amelyben liftet is elhelyeztek. Érdekessége a felújításnak, hogy ezentúl bárki beleélheti magát az egykori tűzfigyelő emberek életébe, akik a keleti toronyban lévő szobából figyelték, hogy hol lobban fel a láng a városban.  A templomlátogatók a felújítás eredményeként kiléphetnek a harangok melletti panoráma járdára, amely a két tornyot köti össze, s onnan tekinthetnek le Debrecen főterére - ismertette a részleteket Oláh István lelkész.

A hálaadó rendezvény végén Bölcskei Gusztáv bemutatta Szabadi István - Hapák József Tanúság hajléka című, a Református Nagytemplomról készült könyvét