Belföld
Trócsányi elégedett az ötpártival
Az eljárási kódexekről volt szó
A miniszter elmondta: a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselőit tájékoztatta a főbb jogalkotási területekkel, a polgári, a büntetőjogi és a közigazgatási perrendtartással kapcsolatos, a minisztériumban folyó jogalkotási munkáról.
Felidézte, hogy a kormány már elfogadta a polgári perrendtartás szabályozási elveit, valamint felhatalmazást adott a közigazgatási perrendtartásra vonatkozó koncepció kormány elé terjesztésére.
A politikus hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a nagy horderejű, kiemelkedő jogszabályok elveit ismertesse a politikai pártokkal, mert ezek évtizedekre meghatározhatják a jogászi hivatásrendek, az ügyvédek, ügyészek, bírák munkáját. Közölte, emiatt arra törekszik, hogy politikai konszenzus alakuljon ki az eljárási kódexekről.
Trócsányi László hozzátette: ugyan a tárgyaláson tapasztalt eltérő nézeteket, ám úgy érezte, hogy konvergáltak a vélemények, és éppen ezért tartja sikeresnek a tájékoztatót.
MSZP: A fejlemények döntenek a sikerességről
A szocialista Bárándy Gergely közleményt adott ki, melyben reményének adott hangot, hogy mérföldkőnek lehet tekinteni a tényt, hogy "öt év után a kormány először ült le jogalkotási folyamatról egyeztetni az ellenzéki pártok képviselőivel". A Törvényalkotási bizottság alelnöke ugyanakkor kiemelte: az MSZP azonban akkor tartja majd sikeresnek a kormánnyal folytatott megbeszélést az eljárási kódexekről, ha a minisztérium az eddigi teljes elutasítás helyett nyitottan áll az ellenzéki javaslatokhoz és azokat beépíti a törvényekbe. Az MSZP minden, a jogbiztonságot és az emberek érdekeit előmozdító változást támogat, de az állampolgárok eljárási jogait csorbító módosításokhoz soha nem fog hozzájárulni - szögezte le Bárándy.
Az LMP és a Jobbik is javaslatokat fogalmazott meg az eljárási kódexekhez
Az előzetes letartóztatás intézményével, a bírósági szakértői rendszerrel, valamint a végrehajtással kapcsolatban fogalmazták meg álláspontjukat az LMP és a Jobbik képviselői az ötpárti egyeztetésen. A találkozó után Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője és Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Schiffer András üdvözölte, hogy a jövőben hangsúlyt kap a bírói döntések, a perek kimenetelének átláthatósága a polgárok számára. Bírálta ugyanakkor, hogy a bírák szinte "mérlegelés nélkül varrnak be mindenkit előzetes letartóztatásba".
Az LMP hatékonyabb jogorvoslatot biztosítana a korrupciós ügyekben a közérdek érdekében fellépőknek, és ezen eljárások dokumentumait közérdekből nyilvánossá tenné.
Schiffer András szerint külön törvényben kellene rendezni az igazságszolgáltatás nyilvánosságának kérdését, a például azt, hogy a bíró mikor küldheti ki a kamerákat egy tárgyalásról. Alapvetően átgondolandó kérdésnek tartotta a végrehajtást, amelyet a politikus ismét a bíróságok alá rendelne. Hozzátette: a bírósági szakértői rendszert is hatékonyabbá tennék, mert jelenleg annak hiányosságai okozzák a perek elhúzódását.
Schiffer András emellett problémásnak ítélte, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke indoklás nélkül érvényteleníthet eredményes bírói pályázatokat. Megakadályozná azt is, hogy az ügyek egyes bírókhoz rendelése szubjektív döntésen alapulhasson.
A jobbikos Staudt Gábor a végrehajtók elszámoltatását ítélte fontos kérdésnek és szintén azt szorgalmazta, hogy azt állami feladatként, nonprofit módon valósuljon meg. Ugyancsak fontosnak tartotta a szakértői rendszer újragondolását. Az ellenzéki politikus nagyobb önállóságot, függetlenséget biztosítana az ügyészeknek, hogy az ügyész ne a felettese utasítására döntsön a vádemelésről vagy annak elmaradásáról.
