Belföld

Törökszentmiklós is pénzt bukott a Quaestor-ügy miatt

Még nem tudni, visszakapja-e a település a pénzét

Törökszentmiklósnak 103,5 millió forintja került veszélybe a Quaestor megvásárolt tőke- és hozamvédett kötvényei miatt. A város idei 4,1 milliárdos költségvetésében a bevételi és a kiadási oldalon is szerepelt ez az összeg - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere csütörtökön.

A jobbikos Markót Imre elmondta: a Quaestor Zrt.-től március 13-i megkeresésükre csütörtök reggel kaptak válaszlevelet, amelyben a cég a folyamatos kapcsolattartást ajánlja fel az önkormányzatnak, továbbá tudatja, hogy a cég honlapján tájékozódhatnak a hivatalos közleményekről. Bár egyelőre nem tudni, hogy visszakapja-e Törökszentmiklós a pénzét, a polgármester előrelépésnek tekinti a Quaestor válaszlevelét, továbbá azt, hogy az ügyben a Belügyminisztérium a Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságán keresztül tájékoztató adatokat kért a megye településeitől, köztük Törökszentmiklóstól is.
Az akkori törökszentmiklósi önkormányzat 2013-ban a Quaestor Zrt.-nél újból kötvényekbe fektette megmaradt pénzeszközeit, amelyből 103,5 millió forint volt lekötve a Quaestor Zrt.-nél - mondta Markót Imre. 
A település vezetője hangsúlyozta, hogy az önkormányzat működőképes, mert vannak más forrásai. Hozzátette: az említett 103,5 millió forint pénztartalék volt, számoltak vele az idei költségvetésben, ez azt jelenti, hogy ha mégsem jutnak hozzá a pénzükhöz, az év folyamán előfordulhatnak működési nehézségek. 
Markót Imre elmondta azt is, hogy a kialakult helyzetről már korábban tájékoztatta a városban élőket, a Belügyminisztériumot és a Magyar Nemzeti Bank kijelölt felügyelőbiztosát.