Belföld

Tizenöt milliárddal növekedhet a szociális ágazatban dolgozók bérére fordítható összeg

Czibere Károly kiemelte: a szociális életpályamodellt 2016 januárjától szeretnék bevezetni

Júliustól igyekeznek 15 milliárd forinttal megnövelni a szociális szférában dolgozók bérére fordítható összeget - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Czibere Károly az M1 Ma reggel című műsorában pedig arról beszélt, hogy elkészült az ágazatban dolgozók minősítésének két tervezete.

Szociális életpálya modell 2016 januárjától

Czibere Károly a rádiónak azt nyilatkozta: a kormány elkötelezett a mellett, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje azt a nagyon kemény munkát, amelyet a szociális ágazatban dolgozók végeznek. Közölte: ennek első lépése 2014 januárjában megtörtént a 12 milliárd forintos bérpótlék folyósításával, amelyet idén is biztosítanak, ezenfelül igyekeznek júliustól további 15 milliárddal megemelni a dolgozók bérére fordítható összeget, a szociális életpályamodellt pedig 2016 januárjától szeretnék bevezetni.

lead czibere
Czibere Károly múlt szerdán, a Szolgálat, megújulás, felelősség című szociális szakmai konzultációs rendezvénysorozat székesfehérvári állomásán hangsúlyozta, hogy a szociális területen foglalkoztatott 93 ezer emberből 70 ezret érint majd a legkésőbb 2016. január 1-jén elinduló életpályamodell. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió elfogadta az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot (EFOP), több mint százmilliárd forintot fordíthatnak a következő hat évben szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztésére.