Belföld

Tarlós István: Végezzék el rendesen a munkát

A főpolgármester a Széll Kálmán tér felújítása kapcsán nyilatkozott

A Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó ajánlatok értékelése a legalacsonyabb összegű ár alapján történt meg - jelentette ki Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Budapest főpolgármestere erről annak kapcsán beszélt, hogy a műsorvezető a Népszabadság szerdai számában megjelent, a tér felújítása kapcsán íródott cikkben foglaltakról kérdezte.
Tarlós István elmondta, a projekt megvalósításáról szóló elvi döntésben meghatározó szerepet játszott, és sokat küzdött érte, hiszen "húsz évig csak ígérgettek, de nem csináltak semmit".
Közölte, a Budapest Közlekedési Központ (BKK) által lefolytatott pályáztatási közbeszerzési folyamatban és szerződéskötésben azonban már konzultatív jelleggel sem vett részt. "Számomra mindegy, hogy ki a kivitelező, csak végezze el rendesen a munkát" - fogalmazott a főpolgármester.
Tarlós István szólt arról is, hogy a cikkben szereplő férfi ügyvédnek adja ki magát, miközben kiderült a Budapesti Ügyvédi Kamara névjegyzékéből "sok éve törölték", és a vidéki kamarai névjegyzékekben sem szerepel.
Azt mondta, a lebonyolítást levezénylő Vitézy Dávidot (a BKK volt vezérigazgatóját) is meg kell védenie, mert "tény, hogy az ajánlatok értékelése a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás alapján történt meg".
Tudomása szerint három ajánlat érkezett be és a BKV az adatkérő rendelkezésére bocsátotta a megkötött szerződést - tette hozzá Tarlós István.
Elmondta: a vállalkozási szerződés mellékelte egyértelműen tartalmazza, hogy a vállalkozónak tételes elszámolást kell készítenie és mindegy egyes részszámla kifizetése előtt az elvégzett teljesítményt független mérnök ellenőrzi. A feltételek teljesülését tételenként számlarészletezés tanúsítja majd - fűzte hozzá Tarlós István.
A Népszabadság De mi kerül ezen ennyibe? című cikkében arról írt: hogy Pécsi Kálmán "fővárosi ügyvéd" a Fővárosi Önkormányzathoz fordult, azt kérdezve, mi kerül a Széll Kálmán tér felújításánál több mint 5,3 milliárd forintba. Pécsit a fővárosi önkormányzattól a beruházást lebonyolító BKK-hoz irányították. A cég válaszul megküldte a vállalkozási szerződést, amelyben a kivitelezés nettó "átalányáraként" szerepelt az 5,3 milliárdos összeg. Ehhez mellékelték ugyan a munkálatok tételes felsorolását, de ár egyik mellett sem szerepel. Pécsi erre újabb levelet írt, azokat az iratokat kérve a BKK-tól, amelyekben pontosan megjelölik a felsorolt tevékenységek forintban kifejezett ellenértékét. A BKK azt válaszolta: "az egyes mérföldkövekhez tartozó összegek a szerződéses ár összevetésével kiszámolhatóak" - olvasható a cikkben.
Pécsi Kálmán szerint ez nem tekinthető tételes elszámolásnak, így hétfőn feljelentést tett Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató ellen.