Belföld

Támogatják a tanulók javaslatait

A közétkeztetés minőségéről, a tanításról és a kresz díjának átvállalásáról is tanácskozott a diákparlament Székesfehérváron

Az Országos Diákparlament országos diáktanács felállítását kezdeményezi, hogy a parlament ülései közötti időszakban is folyamatosan képviselhessék a számukra fontos ügyeket. Palkovics László államtitkár szerint az elhangzott felvetések között a legfontosabb azt volt, hogy az illetékes minisztérium és a diákság képviselői ne csak néhány évente találkozzanak.

tanulók 20170206
Ötödik éve tart a pedagógusbérek emelése (Fotó: Nagy Balázs)

A diákparlament az eddigi három helyett a jövőben kétévente ülésezne, míg a megyei diákparlamenteket évente tartanák – jelentette be tegnap Székesfehérváron Palkovics László. Mint az MTI beszámolójából kiderül, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a diákparlament záró plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, a fiatalok ötvenkét pontot fogalmaztak meg, közülük kettőt a diákparlament nem fogadott el. Utóbbiakat az államtitkár nem részletezte. Utalt rá, az Országos Diákparlament országos diáktanács felállítását kezdeményezi, hogy a parlament ülései közötti időszakban is folyamatos képviselhessék a számukra fontos ügyeket. Palkovics László beszélt arról is, a felvetések között a legfontosabb azt volt, hogy az oktatási államtitkárság és a diákság képviselői ne csak néhány évente találkozzanak.

Ezek támogatható javaslatok, de ehhez a finanszírozást és a jogszabályi hátteret a parlamentnek kell megteremtenie – fogalmazott az államtitkár. Szavaiból kiderült az is, az oktatás tartalmát érintő javaslatok többsége az új Nemzeti alaptantervbe is bekerül majd. Példaként említette a nyári szünidő hosszának rendezését vagy a mindennapos testnevelésórák átgondolását.

Palkovics László kitért továbbá arra is, hogy a javaslatok között voltak a középiskolák és a felsőoktatás közötti átmenet egyes kérdéseit érintő felvetések, mint a felvételi pontszá­mok számítása, a nemzetközi érettségi pontjainak beszámítása, ezeket a minisztérium szintén támogatja. Jelezte azt is, hogy a diákok felvetették a természettudományos oktatás minőségének javítását, ezt szerinte a kormány az Öveges-program folytatásával kívánja elérni. Az államtitkár közölte, szó esett a közétkeztetés minőségével kapcsolatos folyamatos visszajelzésről, illetve a jogosítvány megszerzésénél a KRESZ és egészségügyi tanfolyamok díjának állam általi átvállalásáról is.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a tájékoztatón egyebek mellett jelezte, hogy a város akár két év múlva is szívesen vendégül látja a diákok képviselőit, mint ahogy tette ezt most és három évvel ezelőtt is.


Mehet Sipos Imre helyettes államtitkár

A Magyar Nemzet értesülései szerint távozik posztjáról Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Mint írták, Sipos munkájára nem volt panasz, és nem ő kezdeményezte a leváltását. A politikus az Emberi Erőforrások Minisztériumától ugyanakkor nem távozik, a tárca által az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézettől átvett feladatok megszervezéséért felelhet a jövőben. Sipos korábban a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatója volt, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ székesfehérvári tankerületét igazgatta, 2013 óta volt az Emmi államtitkára. A lap úgy tudja, Sipost március 1-jétől Maruzsa Zoltán váltja, aki jelenleg az Oktatási Hivatalnak az elnöke. Maruzsát a lap szerint a második Orbán-kormány alatt már helyettes államtitkárként dolgozó Gloviczki Zoltán válthatja. (KD)