Belföld
Tállai: Nagy a tét!
Az államtitkár összefogást javasol a választások után
A politikus, aki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, azt mondta: hihetetlen felelősségük van a megyei önkormányzatoknak, hiszen az, hogy egy adott megye milyen mértékben részesül a 2014-2020-as európai uniós támogatásokból, nagyban függ attól, milyen politikai összetételű lesz, kik fogják vezetni a megyét, ők miként gondolkodnak a megye fejlesztéséről, hogyan tudnak együttműködni.
Tállai szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben a munkanélküliség további mérséklése és a közbiztonság javítása, a gazdaság erősítése és az infrastruktúra fejlesztése a legfontosabb cél.Nagy a választás tétje, az a megyei önkormányzat tudja elérni céljait, amely képes együttműködni a Fidesz-KDNP-kormánnyal - emelte ki Tállai.
Új gondolkodásmódra is szükség van Borsod-Abaúj-Zemplénben, amely akkor lesz sikeres, ha képes lesz együttműködni, együtt gondolkodni Miskolccal, a megye valamennyi járásával, önkormányzatával, a lakókkal, a szervezetekkel, a gazdaság szereplőivel, a kamarákkal, az egyházakkal, a Miskolci Egyetemmel - tette hozzá az államtitkár, aki szerint a megye csak akkor lesz eredményesek, és a társadalmi problémákat csak akkor tudja felszámolni, ha ez az együttműködés sikeres lesz.
