Belföld

„Szétlopták a nemzeti vagyont”

A Fidesz szerint a baloldal inkább magán kezdje a korrupcióellenes harcot

A baloldal saját magán kezdhetné a korrupcióellenes harcot – hangoztatja közleményében a Fidesz-frakció, amely azzal kapcsolatosan nyilvánított véleményt, hogy tegnap délután az ország számos pontján korrupcióellenes demonstrációt tartottak, civilek és ellenzéki pártok szervezésében.

Az Együtt például Felcsúton tüntetett – hét fő részvételével. Budapesten néhány ezren akcióztak, felszólalt Lattmann Tamás jogász, a tizenkilenc „kormánybontó” népszavazási kezdeményezés egyik elindítója.

A Fidesz-frakció reagálásában azt írja: a baloldalon még ma is ugyanazok ülnek, akik minden idők legkorruptabb kormányzását hajtották végre. „Szétlopták és elherdálták a nemzeti vagyont, külföldiek kezére játszották át az ország energiastratégiai vagyonelemeit és közműcégeit, szabálytalanul költötték el a hazánkba érkező uniós források hetvenhat százalékát, és hagyták, hogy a bankok és a csaló brókerek magyar családok százezreit tegyék tönkre” – fogalmaz a közlemény, amely szerint vasárnap ugyanazok szerveztek együtt tüntetést, amelyek egymásról is elismerték, hogy korruptak. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, bukott kormányfő azt mondta – idézték őt –, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, mert ott loptak, majd azt is mondta, azt, hogy „honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk”. Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől azt a mondatot citálta a kormánypárti frakció, miszerint „meglehetősen korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban”. Az MSZP volt elnöke, Mesterházy Attila „ugyancsak elismerte, hogy a párttársai korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek számára” – írja közleményében a képviselőcsoport.

 

„Szétlopták a nemzeti vagyont”A Fidesz szerint a baloldal inkább magán kezdje a korrupcióellenes harcot - hangoztatja...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. április 20.