Belföld

Százhetven illegális migráns a hét végén

Határhelyzet. Az ország belsejében is volt elfogás

Százhetvennégy határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság tegnap az MTI-t.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken harminchárom, szombaton tizenhat, vasárnap százhuszonkét embert tartóztattak föl, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb–magyar határnál rendőrök és katonák. Az ország belsejében és más külső határszakaszokon három határsértőt fogtak el a hét végén – derül ki az ismertetőből. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a július 5-én hatályba lépett új szabályok szerint azokat a határsértőket, akiket a szerb vagy a horvát határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül föltartóztatnak, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás, a román és ukrán határszakaszon elfogottak esetében idegenrendészeti eljárás indul. Az elmúlt héten a szerb–magyar határ térségében összesen kétszázegy embert tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten, vagyis november 14-től 20-ig ez a szám kétszázhetvenegy volt – emlékeztetett a távirati iroda. Más határszakaszokon és az ország belsejében huszonöt határsértőt fogtak el a múlt héten – derül ki az összesítésből.