Belföld

Szász: Egységes térség a Kárpát-medence

Szórvány ösztöndíjprogramot szorgalmaz a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint egységes oktatási és gazdasági térnek kell tekinteni a Kárpát-medencét. Erről Szász Jenő az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői budapesti ülésén beszélt, ahol szórvány ösztöndíjprogramot is szorgalmazott.

Az elnök a szórványkollégiumokat alapvetően a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné, és ugyanezt a receptet alkalmazná a diaszpórára is az asszimiláció ellen. 
Fontosnak tartaná továbbá a felsőoktatási háló kiterjesztését. Példaként említette a felvidéki Selye János Egyetemet, amelynek a képzési palettájáról - mint mondta - még számos szakirány hiányzik. Az oktatókat, a hiányzó tudást kell kivinni, nem a gyerekeket elhozni, mert akkor már nem térnek vissza a szülőföldjükre - hívta fel a figyelmet. 
Gazdasági téren a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta, rámutatva, ha lesznek munkahelyek, a fiatalok is otthon maradnak. Jelezte: kidolgozták a Kárpát-Haza fejlesztési koncepciót, 2030-ig tartó kitekintéssel, és megszervezték az ahhoz kapcsolódó fejlesztési hálózatot is, 365 szakértő és 110 szervezet közreműködésével. 
További jogi akadálymentesítést is szorgalmazott a külhoni magyarok egészségügyi ellátása területén. Bár szerinte a rendszer rendkívül empatikus, de lehetővé kellene tenni, hogy a külhoni magyarok lakcímváltás nélkül befizetők lehessenek a magyar társadalombiztosításba, és cserébe alanyi jogon ellátást kaphassanak.