Belföld
Simicska: Orbánnak jelentenie kellett rólam
A Miniszterelnökség dokumentumokkal cáfol
A miniszterelnök a nagyköveti értekezleten mondott beszéde után egy újságírói felvetésre a kérdésben úgy választol: "a tények magukért beszélnek, minden információ elérhető. Sajnálatosnak nevezte, hogy "személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit". "Nem látom értelmét ilyen csinnbumm cirukszokat csinálni a magyar politikában és az ezekben a vitában való részvételnek", mondta Orbán Viktor.
Simicska Lajos az interjúban azt mondta: az előző rendszerben - édesapja 1956-os munkástanácsi szerepvállalása miatt - megfigyelték, a katonaságnál is "célszemély" volt, egy őrnagy egyszer meg is mutatott neki egy vastag aktát, ami róla gyűlt össze 22 éves korára, és fel is olvasott neki a jelentésekből.
Hozzátette: volt olyan, aki odament hozzá a hadseregben és magától elmondta, hogy "jelentenie kell róla". Simicska Lajos azt mondta, Orbán Viktor volt az. Állítása szerint megbeszélték, hogy kitalálják együtt, miket fog írni.
A nagyvállalkozó arról is beszélt, hogy miután leszereltek, Orbán Viktor elmondta neki, a katonaság után "alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott". Simicska Lajos kijelentette: ezt harminc évig elhitte, "ma már nem tudom, mit gondoljak".
Megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította
A Miniszterelnökség vasárnap a Mandiner megkeresésére reakcióként Orbán Viktor Vadai Ágnesnek (DK) 2012-es képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát és az ahhoz csatolt egykori titkosszolgálati dokumentumokat küldte el. Ebben a miniszterelnök kifejtette, hogy a "diktatúra gépezete" vaskos dossziéban dolgozta föl ellenzéki tevékenységét, ezeket a dossziékat nyilvánosságra hozta. Közölte, hogy sorkatonai szolgálatának első időszakában megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, ami kiderül a dokumentumokból.
Hozzátette, hogy később őt és feleségét, valamint ellenzéki társait "folyamatos megfigyelés alatt tartottak".
"Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is" - írta Orbán Viktor.
