Belföld
Semjén Zsoltot választották ismét a KDNP elnökévé
A párt ifjúsági tagozatának új elnöke Nacsa Lőrinc lett
Tisztújítást tartott a KDNP ifjúsági szervezete az IKSZ. Közlésük szerint Nacsa Lőrinc egyértelmű többséggel lett a szervezet elnöke riválisával, Csontos Sandrával szemben. Az új elnök bejelentette, hogy elindítják a Netet Nekünk! Programot, ami a fiatalok internethez jutását segítené.
A küldöttek döntöttek a hét alelnök személyéről – Bagdy Gábor, Hargitai János, Harrach Péter, Rétvári Bence, Seszták Miklós, Simicskó István és Soltész Miklós -, valamint a 24 tagú országos elnökség összetételéről. A zárt ülésen határoztak arról is, hogy Latorcai János marad az országos választmány elnöke.
Az eseményen Barankovics-emlékérmet vett át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Párkányi Ferenc, a KDNP Fejér megyei szervezetének volt elnöke. Az emlékérem odaítéléséről a KDNP elnöksége és a Barankovics István Alapítvány kuratóriuma dönt. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik Magyarország fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítésért kiemelkedő munkát végeztek.
Elismerő oklevelet kapott Dárday Vilmos egykori ügyvezető titkár és Déry Zoltán, aki korábban a párt Borsod-Abaúj- Zemplén megyei szervezetében töltött be vezető tisztségeket. A küldöttek elfogadtak három nyilatkozatot is. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint “az egyikben hitet tesznek az ukrajnai konfliktus békés rendezése és egy demokratikus, a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó, független Ukrajna léte mellett. A második dokumentumban felemelik szavukat a vallásgyalázással szemben, amelyet nem lehet más jogokkal legitimmé tenni. A harmadik nyilatkozatban kiállnak – erkölcsi kötelességből is – az Iszlám Állammal szembeni fellépés mellett, a dzsihadisták által elkövetett keresztényüldözésekkel szemben”.
