Belföld
Semjén Zsolt maradt a KDNP elnöke
Tisztújítás a kisebbik kormánypártnál – az IKSZ vezetője Nacsa Lőrinc lett

Semjén Zsolt (Fotó: Csudai Sándor)
Az eddigi pártelnök egyedüli jelölt volt a posztra, az ülésen Surján Lászlót tiszteletbeli elnöknek választották. A küldöttek döntöttek a hét alelnök személyéről - Bagdy Gábor, Hargitai János, Harrach Péter, Rétvári Bence, Seszták Miklós, Simicskó István és Soltész Miklós -, valamint a huszonnégy tagú országos elnökség összetételéről is, emellett határoztak arról, hogy Latorcai János marad a választmány elnöke. Barankovics-emlékérmet vett át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Párkányi Ferenc, a KDNP Fejér megyei szervezetének volt elnöke. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik „Magyarország fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítésért kiemelkedő munkát végeztek”.
A küldöttek elfogadtak három nyilatkozatot is, az egyikben hitet tesznek az ukrajnai konfliktus békés rendezése és egy demokratikus, a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartó, független Ukrajna léte mellett. A másodikban felemelik szavukat a vallásgyalázással szemben, amelyet nem lehet más jogokkal legitimmé tenni, míg a harmadik nyilatkozatban erkölcsi kötelességből is kiállnak az „Iszlám Állammal szembeni fellépés mellett, a dzsihadisták által elkövetett keresztényüldözésekkel szemben”.
Semjén tegnap, a Gánthoz tartozó Kápolnapuszta hetven évvel ezelőtti tragédiájára, a második világháború befejezésére emlékezve hangsúlyozta, a tiszteletet meg kell adni azoknak, akik a diktatúrák áldozatul estek. A történelmet nem lehet meg nem történtté tenni, a meggyilkolt áldozatokat feltámasztani, de a tragédiákra emlékeztetni kell – mondta a megemlékezésen.
Tisztújítást tartott szombaton az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is, mely Nacsa Lőrincet választotta elnökéül. A vele szemben induló Csontos Sandra alulmaradt a megméretésen. Az új vezető egy „megújuló csapatban, új lendülettel készül elvégezni az előtte álló feladatokat” – tudatták.
