Belföld
„Segíteni kell a romákat a felemelkedésben”
A roma holokausztra emlékeztek

Hangsúlyozta: kötelező az emlékezés, szembenézés. Mindig van remény a közösség újjászületésére. A történelem során sokat próbált roma közösség az alkotóerő kiapadhatatlan forrása - mondta a Miniszterelnökség államtitkára.
Takács Szabolcs Ferenc beszélt arról is, hogy a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség az egyetlen olyan kormányközi szervezet, amely a roma holokauszt kutatásával, oktatásával és emlékének megőrzésével foglalkozik.
A nagykövet beszédében kitért a néhány napja Jeruzsálemben történt, zsidó szélsőségesek által elkövetett merényletekre, és hangsúlyozta, hogy azokat ki kell vizsgálni. "Sajnáljuk és szégyelljük a történteket" - szögezte le Ilan Mor, hozzáfűzve: ezek a merényletek összeegyeztethetetlenek az izraeli demokrácia értékeivel, kihívást jelentenek és figyelmeztetnek a gyűlölet veszélyeire. A nagykövet a budapesti rendezvényen emlékeztetett ugyanakkor arra is: Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten, és naponta meg kell harcolnia fennmaradásáért.
A roma holokauszt központ segít emlékezni az áldozatokra - tette hozzá.
Balog: Érthetetlen tragédia
A rendezvényen felolvasták Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy máig értethetetlen a roma holokauszt tragédiája, melyre nem lehet mentséget keresni.
A miniszter levelében emlékeztetett a több évszázados cigány-magyar együttélésre és leszögezte: "nekünk össze kell dolgoznunk!" Balog Zoltán szerint "újrakezdő nemzet vagyunk" (...) "ha kell naponta újrakezdjük, mert van célunk" (...) "a mi közös életünk jobbítható".
A miniszter levelében idézte az RPT mottóját, amely szerint "múltunk közös lesz a jövőben".
Makai István, az RPT elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az egy évvel ezelőtt Áder János köztársasági elnök által megnyitott roma holokauszt központ létrejöttét.
"Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni!" - hangoztatta a szónok.
Mint Makai István kiemelte, új dolgok születése új reményt ad. A roma holokauszt központ megmutatja, hogy összefogással lehet építeni és ebből mások is erőt meríthetnek.
„Véssük gyermekeink szívébe”
Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára beszédében felidézte: a XX. század a népirtások százada és máig nem tudjuk, hogy történhetett meg emberek tömeges, szándékos, ipari méretű megsemmisítése.
"Véssük gyermekeink szívébe, hogy soha többé nem történhet meg" - hangsúlyozta az államtitkár.
A beszédek után a roma holokauszt áldozatainak emléktáblájánál koszorút helyezetett el Takács Szabolcs Ferenc a Miniszterelnökség, Ilan Mor Izrael állam, Langerné Victor Katalin az Emmi, továbbá Makai István és egy romaholokauszt-túlélő az RPT nevében.
A vendégek a cigány holokauszt központban megtekintették a cigányság múltját, a roma holokausztot, a cigány tárgyi kultúrát és cigány művészek alkotásait bemutató kiállítást.
A Cigány Világszövetség kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-án van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja: 1944-ben augusztus 2-ról 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg származása miatt az auschwitzi haláltáborban SS-katonák.
Magyarországon a két világháború közötti jogfosztó intézkedések után, az 1944. március 19-ei német megszállást követően legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre. Kisebb roma csoportokat már 1944 tavaszán német megsemmisítő táborokba vittek, augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel. Az 1944. október 15-ei nyilas hatalomátvétel után, november 2-án indult meg országszerte a roma családok szervezett deportálása németországi táborokba. A történészek szerint mintegy ötvenezer-hetvenezer magyarországi roma áldozata van a holokausztnak.
Nem szabad hagyni feledésbe merülni az elkövetett szörnyűségeket

