Belföld
Parlamentet oszlatna az ellenzék a Quaestor-ügy miatt
A brókerek és a politika összefonódását vizsgálná az LMP

Schiffer András társelnök-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján a brókercégek botrányaival kapcsolatban kijelentette: a parlament előtt álló legfontosabb feladat jelenleg az, hogy a kisbefektetők a pénzükhöz jussanak, a teljes körű kártalanítás és igazságtétel azonban szerinte elképzelhetetlen annak feltárása nélkül, mi vezetett a kialakult helyzethez.
Parlamentet oszlatna az ellenzék
A parlament feloszlatásáról szóló határozati javaslatot nyújtanak be ellenzéki képviselők - jelentette be Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, jelezve: az indítványhoz a szocialista Tóth Bertalan és két független képviselő, a DK-s Varju László és az Együtt-es Szelényi Zsuzsanna is csatlakozott.
Szabó Tímea azt mondta, Orbán Viktor azt nyilatkozta, mindent tudott a Quaestor-ügyről. "Mindent előre tudott, de nem tett semmit" annak érdekében, hogy segítse az embereket - jelentette ki, hozzátéve: szerintük a miniszterelnök és a kormány méltatlan és alkalmatlan arra, hogy tovább vezesse az országot. Emlékeztetett: a múlt héten több ellenzéki párt is felszólította a kormányfőt, hogy kezdeményezzen bizalmi szavazást önmaga ellen az Országgyűlésben. Hétfőig adtak határidőt a kormányfőnek, de miután ezt nem tette meg, benyújtják a parlament feloszlatásáról szóló javaslatot.
Orán Viktornak a Quaestor-botrányért és az "elvett évekért" vállalnia kell a teljes politikai felelősséget - emelte ki Szabó Tímea.
Az LMP ezért vizsgálná a jelenlegi botrányok mellett például a Baumag-ügyet, de azt is, amikor 2009-ben a Bajnai-kormány kezességet vállalt a Quaestor befektetéseiért.
Az LMP kezdeményezte a házbizottság rendkívüli ülésén, hogy javaslatukat a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának mielőbbi felállításáról házszabálytól eltérően tárgyalja a Ház, hogy az ötpárti képviselettel bíró testület mielőbb ellenőrizhesse a jegybankot, és annak felügyeleti tevékenységének megfelelőségét is.
A politikus szerint az ország eddigi vezetői menekülnek a felelősségvállalás alól, így az MSZP is, amely csak 2010-től tekintené át az ügyeket, ezért nem is csatlakozott az LMP a kezdeményezésükhöz.
Schiffer András kérdésre válaszolva beszámolt arról az ötpárti egyeztetésről is, amelyet a 2017-es vizes világbajnoksággal kapcsolatos fideszes előterjesztésről tartottak hétfőn. Elmondta: a javaslat házszabálytól eltérő tárgyalását támogatni tudják az ügy jelentősége miatt, magát a javaslatot azonban jelenlegi formájában nem. Ezt a többi közt olyan hatástanulmányok és társadalmi egyeztetések elmaradásával indokolta, amelyek biztosítanák a környezetvédelmi, árvízvédelmi szempontok érvényesítését a kiemelt beruházás megvalósítása során.
Kijelentette: a nagyberuházások okozzák a legnagyobb környezetterhelést és hordozzák magukban a legjelentősebb korrupciós kockázatot, ezért az LMP nem tartja támogathatónak, hogy ezeket kivonják a közösségi ellenőrzés alól.
Együtt: Parlamenti bizottságnak kell kivizsgálnia az ügyet
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint parlamenti bizottságnak kell kivizsgálnia a brókercégek csődje miatt kialakult helyzetet - mondta hétfőn sajtótájékoztatón Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.
A független képviselő szerint (az általa "Rogán-féle blöfftörvénynek" nevezett) vagyonzárolási javaslat nem nyújt megoldást a helyzetre, nem teszi lehetővé, hogy a felelősöket valóban felelősségre vonják, illetve hogy a károsultak hozzájussanak a pénzükhöz.
A politikus közölte, a bizottságnak ki kellene vizsgálnia, hogy hova tűnt a Quaestor által felhalmozott pénz. Azt is tudni kell, hogy a PSZÁF és az MNB hol hibázott, hogy tudott a cég "hamis kötvényeket" kiadni. A kormány miért helyezte el kockázatos befektetésekben a pénzeszközeit? - kérdezte, hozzátéve, azt is ki kell deríteni, hogy mikor, ki és mit tudott pontosan ebben az ügyben.
Pápa Levente, az Együtt alelnöke azt mondta, a hatályos jogszabályok megadták volna a lehetőséget, hogy a kormány és a hatóságok határozottan lépjenek fel a károsultak védelmének érdekében, a Fidesz vagyonzárolási javaslata ezért hárítás, "pótcselekvés, látszat, púder". El lehetett volna rendelni a Quaestor-csoport zár alá vételét és annak vezetőjét, Tarsoly Csabát már régen előzetes letartóztatásba helyezhették volna, de ez nem történt meg, ezért a felelősség a kormányt, a Fideszt és az állami hivatalokat terheli - jelentette ki.
DK: Orbánnak és Matolcsynak saját vagyonával kell felelnie a csődért
A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát, ugyanis "vannak olyan személyek, akik államigazgatási tevékenységi körben" hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Quaestorral kapcsolatos helyzet kialakuljon - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Varju László, az ellenzéki párt alelnöke. A független képviselő közölte, olyan módosító javaslatot készítettek, amely szerint Orbán Viktor kormányfőnek Matolcsy György jegybankelnöknek saját vagyonukkal kell felelniük a Quaestor csődjéért.
A politikus azt mondta, az ügy károsultjainak kezdettől fogva azzal kellett szembesülniük, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy kibújjon a felelősség alól.
A Fidesz egy "látvány-törvénytervezetet" nyújtott be, amivel megpróbálja elfedni, amit az elmúlt hetekben elmulasztottak - jelentette ki Varju László aki szerint a javaslat nem tesz meg mindent azért, hogy a felügyeleti oldal korán tudjon figyelmeztetni, nem tesz a bennfentes tevékenység hatékonyabb szabályozásáért és nem ad választ a közpénzek külső kihelyezésére. Hozzátette: olyan széles körű hatósági jogosítvány kialakítása, mint ami az előterjesztésben szerepel, az egész vállalkozói szektort veszélyezteti.
