Belföld
Orbán apósát is elővette a Jobbik
A Simicska-interjú is téma volt hétfőn a Parlamentben
A jobbikos politikus jelezte: egyetértenek a nemzetbiztonsági bizottság összehívásával és minden érintett meghallgatását követelik. Azt is mondta: a kormányfő néhai apósáról is kiderült, hogy állambiztonsági ügynök volt, így nemzetbiztonsági kockázatok lehetnek a háttérben.
Mirkóczki Ádám szerint az is kijelenthető, hogy Orbán Viktor igent mondott a III/4-es főcsoport ajánlatára, "a nagy kérdés, hogy vajon a III/3-as főcsoportnak dolgozott-e, és jelentett-e". Hozzátette: ha a miniszterelnök egykori szobatársa, üzlettársa, fő bizalmi embere ilyet állít, akkor azt komolyan kell venni.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a magyar kormány kezdeményezze: az összes rendszerváltáskor Oroszországba jutott, az állambiztonsági múlttal összefüggő teljes dokumentációját bocsássák Magyarország rendelkezésére és az legyen mindenki számára egészében nyilvános.
A szocialisták szintén összehívnánk a nemzetbiztonsági bizottságá ülését. „Magyarországot nem irányíthatja olyan Miniszterelnök, akit külföldről (jelen esetben Oroszországból) zsarolhatnak” - fogalmazott Tóbiás József, az MSZP elnöke kezdeményezte. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke azt mondta, foglalkozik a kérdéssel a szakbizottság.
