Belföld
„Nincs szükség rendszerszintű átalakításra"
Kövér László eredményekről és hiányosságokról

Név nélkül fogalmazva arról is beszélt: van egy fideszes politikus, akiről kiderült bár relatíve fiatal, de van vagyona. Ellenőrizni lehet, a vagyonosodása jogszerű-e vagy sem, de ez senkit sem érdekel, és az a kiindulópont, hogy a megvádoltnak kell bizonyítani az ártatlanságát, és nem lehet - egy politikus pláne nem - tisztességes ember, ha vagyonos. Kövér László szerint, ha valaki 25 évvel a rendszerváltás után azt mondja, nem lehet tisztességes úton, tisztességes polgári vagyont szerezni, az súlyosabb kritikáját fogalmazza meg a rendszerváltásnak. Akkor az egész értelmetlen volt, amit csináltak – tette hozzá.
A házelnök óvatosságot javasolt azon ügyekkel kapcsolatban is, amelyek az ő táborukban a kevéssé tehetős emberek igazságérzetét, értékrendjét "birizgálja". Ha valaki azonban politikai hibát követ el, annak mennie kell – jelentette ki. Ugyanakkor nem szeretne oda eljutni, "ahová a fejlett Nyugat már régen vár bennünket", hogy a sajtó mondja meg ki követ el hibát és akit egyszer a sajtó "kinyír", annak vége a politikai életben.
Az erkölcsi fölényük szerinte abból kell származzon, amit eddig tettek 1990 óta, hogy kormányzásuk a nemzet javára vált – mutatott rá.
A Fidesz választmányi elnöke visszatekintett az elmúlt 25 évre, az erőviszonyok alakulására, majd rámutatott: az MPPE a mai napig nem vesztette el létalapját, a higgadt nyugodt értelmiségi párbeszédnek és gondolkodásnak van itt újra az ideje – mondta.
A cél a polgári értékeken alapuló társadalom létrehozása
Balog Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte: a kiinduló pont 25 éve az volt, hogy nem kívánják folytatni a "hazugságot, a sunnyogást", az ön- és mások becsapását, a szabadság és a tiszta beszéd hiányát. Nem ragadhat bele Magyarország abba a terhes és káros örökségbe, ami az 1948-90 közötti időszakot jellemezte – mutatott rá az emberi erőforrások minisztere.
A cél a polgári értékeken alapuló társadalom, egy olyan ország, ahol szabadságban és felelősségben tudnak élni. Hozzátette: állítottak maguknak egy mércét, s elkötelezettek, hogy ennek megfeleljenek. Ahhoz a közösséghez kívánnak tartozni, amely nem állítgatja a mércét, hanem ahhoz méri magát – fogalmazott.
Balog Zoltán szerint a polgári és keresztény értékek önmagukban nem léteznek, hiába van definíció, ha nincsenek közösségek, hiteles személyiségek akik ezt képviselik. Szerinte a feladatuk azok erősítése, akik megjelenítik ezen értékeket, azokat pedig, akik ezek ellen tesznek el kell tanácsolni a táborukból. "Ugyanakkor az kulcskérdés, hogy a magyar polgári nemzeti közösség ablaka és kapuja nyitva legyen, hogy azokon újra és újra be lehessen jönni" – mondta.
Szerinte érdemes ide tartozni, mert itt jobb és biztonságosabb az élet, materiális, gazdasági és lelki, szellemi értelemben is. Érdemes ezt az oldalt támogatni, mert az ország erősebb és tekintélye is nagyobb, amikor polgári kormánya van – fejtette ki.
A következő évek feladata, hogy kiszélesítsék a nemzet határait lelki és szellemi értelemben, hogy benne lehessenek azok is, akiknek erre eddig nem volt esélyük – mondta Balog Zoltán, hozzátéve: harcolni kell azok ellen, akik tönkre akarják tenni azt, amit eddig építettek.
