Belföld
Népszabadság: felfüggesztett megjelentetés
Közleményükben azt írták, a példányszám az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz százezer példányt meghaladó mértékben csökkent, 2007 óta több mint ötmilliárd forint veszteséget termelt a lap, s idén is jelentős veszteséget halmozott fel. Az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig felfüggesztik.
Az ellenzéki pártok a kormány mögött álló gazdasági köröket sejtik a háttérben, ami szerintük a sajtószabadság szűkülését eredményezte Magyarországon. Az MSZP külön tüntetést is szervezett szombaton, este a munkatársak és szimpatizánsaik a Kossuth téren demonstráltak. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint a történtekre, a sajtószabadságot akkor sértenék meg, ha beavatkoznának egy médiatulajdonos döntésébe. Ugyanezt a véleményt fogalmazta meg a Fidesz is, közleményükben megjegyezték: az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták. Számos külföldi médium foglalkozott a hírrel, a Népszabadság iránti szimpátiáját kifejezte mások mellett Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista alelnöke is. Az esetleges folytatásról a kiadó és a szerkesztőség képviselői tegnap is tárgyaltak.
