Belföld
Nem választott alpolgármestert, megbüntették a falut
Négyszázezer forintot kell fizetnie Réde önkormányzatának
A mulasztás oka, hogy a polgármester jelöltjét a képviselő-testület egyszer sem fogadta el, a település vezetője azonban csak olyan képviselőt hajlandó jelölni erre a posztra, akivel együtt tud működni - számolt be róla a 24 Óra című napilap.
A kormányhivatal többször felszólította a települést, hogy válasszanak alpolgármestert, majd bíróságra került az ügy, ennek fejleménye a 386 500 forintos bírság. Az összeg meghatározásánál a 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap tízszeresét vették alapul.
Pölöskei József (független) polgármester írásban kérte a kormánymegbízottól a bírság csökkentését. A polgármester az újságnak azt mondta, a történtek sok helybélit felháborítottak. Szerintük a bírságot nem a közös kasszából kellene kifizetni, hanem a képviselőknek kellene összeadniuk, mert a hiba csak nekik róható fel.
