Belföld
Negyvenezerrel lettünk kevesebben
Megugrott a halálozások száma, ötödével több volt a házasságkötés
Tavaly 45 900 házasságkötést regisztráltak, ami 18 százalékkal, 7120-szal - múlta felül a a 2014-es értéket. A frigyek száma az év mindegyik hónapjában meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 40 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.
A születésszám alig kétszázzal haladta meg a 2014-est. Az év első öt hónapjában és szeptemberben emelkedett, a többi hat hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legnagyobb, 5,6 százalékos növekedést januárban regisztrálták, a legjelentősebb visszaesés pedig júliusban történt, amikor 4,1 százalékkal kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban.
A 12 hónap alatt 131 600-an hunytak el, ami 4,2 százalékkal, 5292-vel - több, mint 2014-ben. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, hatban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában ötödével többen hunytak el az influenzajárvány miatt. A július-augusztusi, átlagosan 7,2 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok állhattak. Ezt követően a szeptember-decemberi időszakban átlagosan 4,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban. A természetes fogyas a 2014 éve 34,800-zal szemben 39 900 főre nőtt.
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Míg az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. évihez képest. A természetes fogyás mértéke (0,6 ezrelékponttal) 4,1 ezrelékre emelkedett. 2015-ben ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző évhez viszonyítva és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. A házasságkötési arányszám (4,7 ezrelék) 0,8 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 823 ezer volt 2015 végén - közölte a KSH.
LMP: Továbbra sem látszik áttörés a születések számában
Az LMP véleménye szerint a Fidesz elhibázott politikájának egyértelmű bizonyítéka, hogy a családbarátnak mondott intézkedések ellenére továbbra sem látszik az áttörés a gyermekszületések számában.
A párt társelnöke azt írta közleményében, hogy érdemi fordulatot csak akkor lehet elérni, hogy ha a családpolitikát a kormány nem a saját vágyálmaira, hanem a magyar emberek realitására alapozza.
Az LMP azt várja a kormánytól, hogy nyújtson érdemi támogatást az egy vagy két gyereket vállaló családoknak is - jelenti ki Szél Bernadett. Egyúttal kérte, hogy pártjuk alkotmánymódosítási javaslata értelmében a kabinet garantálja az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megvalósulását, lépjen érdemben a nemek közti bérszakadék megszüntetésében, illetve végleg szakítson azzal a gazdaságpolitikával, mely a munkaerő olcsóságára alapozza az ország versenyképességét, mert ma az alacsony bérek a legnagyobb gátjai a gyerekvállalásnak.
