Belföld

Napirenden a megélhetési bevándorlás

A képviselők tárgyalják a szabadkereskedelmi egyezményt is

Rendhagyó munkarenddel folytatja tavaszi ülésszakát az Országgyűlés, a képviselők pénteken kezdődő háromnapos ülésükön tárgyalhatnak a megélhetési bevándorlás visszaszorításáról, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) hatásairól.

A parlament Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatását követően szerdán fejezi be hétfőn kezdődött első tavaszi ülését, majd pénteken reggel újabb üléssel folytatja munkáját - derül ki az Országgyűlés honlapján közzétett napirendjavaslatból.
A napirend előtti felszólalásokat követően két törvénymódosítást is elfogadhatnak. Ezek egyike Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hatalmazhatja fel, hogy rendeletben módosítsa az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer szabályait, míg a másik döntés a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel függ össze, és az egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemeléssel szembeni fellépés részletszabályait tartalmazza.
A szavazásokat követően az interpellációk hangozhatnak el, majd a Fidesz kezdeményezésére Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra címmel kezdődik várhatóan négyórás vita. A kormánypárt ezt azért tartja szükségesnek, mert két év alatt hússzorosára nőtt Magyarországon a politikai menedékjogot kérők száma, akiknek nagy része nem politikai üldözöttként, hanem megélhetési céllal érkezett. 
Ugyancsak pénteken tárgyalhatják a köznevelést, valamint a felsőoktatást érintő legfrissebb törvénymódosításokat, valamint napirendre vehetik a földgázellátásról és a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló változtatási javaslatokat is.
A következő ülés jövő hét pénteken érhet véget, amikor az LMP kezdeményezésére tarthatnak - várhatóan szintén négyórás időkeretben - vitát az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményről. Az ellenzéki párt az MSZP és Jobbik szavazataival gyűjtötte össze a vita megtartásához szükséges aláírásokat. Az LMP a vita céljának azt nevezte, hogy kiderüljön, milyen előnyöket remél a kormány az egyezménytől, amely a világ legnagyobb egybefüggő szabadkereskedelmi övezetét hozná létre, a vámok megszüntetésével, valamint az egészségügyi, környezetvédelmi és pénzügyi szabályozás egységesítésével.