Belföld

Moszkvai ingatlanügy: Tátrai koncepciós vádról beszél

A vagyonkezelő egykori vezetője tagadja bűnösségét

Koncepciós vádak alapján folyik az eljárás a moszkvai ingatlanügyben, amelyeknek csak az a célja, hogy a közvéleményt manipulálják - állítja Tátrai Miklós harmadrendű vádlott. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatója erről a kereskedelmi képviselet áron aluli eladásának vádjával indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Budapest Környéki Törvényszéken beszélt.

Tátrai576x356
MTI Fotó: Kovács Attila

Tátrai Miklós hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt, és kifogásolta az ügyészség eljárását.
Nehezményezte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség alapvető bizonyítékokat nem szerzett be (például az inkriminált ingatlan tulajdoni lapját), s azt is, hogy nem hallgatták meg a vevőket és azt a külföldi értékbecslőt, aki az ügyészség szerint mélyen áron alul értékelte az ingatlant.
Tátrai Miklós megjegyezte, hogy a hiányosságokat pótolni kellene, úgy is, hogy meghallgatják tanúként Dmitrij Medvegyevet, hiszen az ő vezetésével ülésezett az orosz kormány, amikor döntöttek, mely céget jelöljék ki vevőnek orosz részről a kirendeltség eladásánál.
A volt vezérigazgató szóvá tette: korábban maga a Legfőbb Ügyészség is leírta: ha történt is szabálytalanság, közérdeksérelem nincs.
Tátrai Miklós hangsúlyozta, hogy Székely Árpád elsőrendű vádlott, volt moszkvai nagykövet nem követte el a terhére rótt hűtlen kezelést, így vádlott-társai sem lehetnek bűnpártolók.
A volt vezérigazgató szerint az ingatlannak gyakorlatilag nem volt piaci értéke, hiszen a telek, amelyen állt, az orosz államé volt, és egyébként is az orosz állam döntött arról, hogy ki veheti meg a képviselet épületét. Beszélt arról az esetről is, amelyet Horváthné Fekszi Márta másodrendű vádlott, volt külügyi államtitkár kifogásolt. Amikor a vagyonkezelő jogtanácsosának moszkvai útja után megkérdezte tőle, mi történt Moszkvában, azt a választ kapta, hogy semmi köze hozzá - állította az államtitkár. Tátrai szerint Horváthné Fekszi Mártának valóban nem volt köze a jogtanácsos útjához: az akkor még bizalmas jellegű küldetés célja, ma már elárulható, ugyanis miután látszott, hogy az orosz magánszemély tulajdonában lévő magyar légitársasággal, a Malévvel "gáz van", a jogtanácsos egyeztetni próbált arról, hogy ebben a helyzetben a magyar és az orosz államnak milyen lehetőségei vannak.
A Központi Nyomozó Főügyészség hét ember ellen emelt vádat, amelynek az a lényege, hogy a volt moszkvai nagykövet 2008 márciusában felettesei tudta nélkül írta alá az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződést. A vételár 23,7 millió dollár volt, az ügyészség szerint azonban az államnak több milliárd forint meg nem térült hátránya keletkezett, mivel az ingatlan értékét egy 2008-as értékbecslés több mint 108 millió dollárban állapította meg, a vevő pedig nem sokkal később az ár sokszorosáért adta tovább.
Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Mártát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, Tátrai Miklóst és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolja.