Belföld
Minden idők legsikeresebb konzultációja
2 332 755 kérdőív érkezett vissza a Soros-tervről, a kormány szerint ez is azt igazolja, hogy nemzeti ügyről van szó

Kovács Zoltán: El akarják tiporni a bevándorlásellenes kormányokat (Fotó: Ficsor Márton)
Megdőltek a korábbi részvételi adatok, minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le az előző héten azzal, hogy a meghosszabbított határidőig 2 332 755 kérdőív érkezett vissza – jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a postától származó végleges adatokra hivatkozva keddi sajtótájékoztatóján. Kifejtette: 2 154 264 kérdőívet nyomtatott formában, további 178 491-et pedig az interneten töltöttek ki a Soros-tervről. Hangsúlyozta, a részvételi számok is azt tükrözik, hogy a konzultáció olyan nemzeti ügyről szólt, amely a jövőben is meghatározza Magyarország és az Európai Unió sorsát. A kérdőívek tartalmi feldolgozása a következő napokban szintén befejeződhet. Kiemelte, az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága holnapi meghallgatásából is látszik, hogy a „Soros-szervezetek” Brüsszelben milyen intenzitással próbálják „eltiporni, illetve jobb belátásra bírni” azokat a kormányokat és politikai erőket, amelyek ellenzik a bevándorlást. Hangsúlyozta: Soros maga is bekapcsolódott a kampányba egy vidéki hálózat kiépítésének szándékával. A kormányszóvivő szerint a milliárdos ezen lépésének ugyancsak az a célja, hogy megváltoztassa a magyar kormány bevándorláspolitikáját, illetve megbuktassa a kabinetet. „Nyilvánvaló, hogy ezek a vidéki szervezetek is a bevándorlás megszervezéséért fognak dolgozni, nem pedig azért, hogy megállítsák” – magyarázta.
Kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, nem tudják, miért éppen a választás előtt jutott Soros eszébe egy vidéki hálózat kiépítése, de ez azt mutatja, hogy a spekuláns „mindent meg fog tenni, hogy ennek a politikai kampánynak az aktív részese legyen”.
