Belföld
Megúszhatja Simon Gábor
Bécsi számláján lévő százmilliós betétje is megmaradhat az egykori politikusnak, aki azt mondja, tiszta a lelkiismerete
A lap pénteki számában megjelent írás szerint a Simon Gáborral szemben okirathamisítás, adócsalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárásban rövidesen megkezdődik az iratismertetés, a volt politikust egyszer még beidézik az ügyészek, és közlik vele a végleges gyanúsítást.
Az újság úgy tudja, a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy milyen forrásból származik az eltitkolt kétszáznegyven millió forint.
Simon Gábor az eljárás során visszafizetett több mint százhuszonnyolc millió forint adóhátralékot, ennek a lépésnek a lényege a védekezés szempontjából az, hogy költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt - írja a Napi Gazdaság.
Simon Gábor: Tiszta a lelkiismeretem
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese szerint lelkiismerete tiszta, sem takargatni valója, sem félni valója nincs. A volt politikus erről a TV2 Tények című műsorában beszélt pénteken. A volt politikus a hírműsornak a pénz eredetéről nem beszélt.
Elmondta ugyanakkor, az ügyben végig ártatlannak vallotta magát. Arról is szólt, korai arról beszélni, hogy visszatér-e politikusként és arról is, hogy melyik pártban, megjegyezte ugyanakkor az MSZP-re utalva, hogy oda nem léphet vissza, ahol egy éve volt.
A hírműsorban elhangzott, hogy Simon Gábor visszafizetett 128 millió forint adóhátralékot, emiatt esetleges börtönbüntetését csökkenthetik.
A lap forrásai szerint könnyen megtörténhet, hogy Simon Gábor nem, vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé a bíróság jogerős ítéletét követően.
Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a bécsi bankszámlán parkoltatott vagyon megmaradó részével - több mint százmillió forinttal - minden további nélkül rendelkezhet majd a volt szocialista országgyűlési képviselő - olvasható a Napi Gazdaságban.
Fidesz: Segítsen az MSZP emlékezni!
A Fidesz felháborítónak, megdöbbentőnek és a közélet tisztasága elleni merényletnek tekinti azt, ha nem derül ki, hogy a szocialisták elnökhelyettesének, Simon Gábornak honnan volt több száz milliója titkos bankszámlákon.
Ezt a nagyobbik kormánypárt közölte, kiemelve: minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy megtudja, honnan és milyen bűncselekményből származik ez a pénz.
Annak, aki ezt a bűncselekményt elkövette, el kell nyernie méltó büntetését - szögezték le a közleményben, hozzátéve: ha Simon Gábor "amnéziában" szenved és nem hajlandó emlékezni, vagy a pártjában nem mondták meg neki, hogy honnan ered ez a pénz, akkor arra kérik a szocialista politikusokat, segítsenek neki emlékezni és mondják el végre, honnan vannak a titkos százmilliók.
Jobbik: A Fidesz lemondott a korrupt szocialisták elszámoltatásáról
A Jobbik a Simon-ügy fejleményei miatt úgy látja: "a brókerbotrányba belesüppedt Fidesz lemondott a korrupt szocialista politikusok elszámoltatásáról, kéz kezet mos".
Novák Előd, a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Simon Gábor akár szabadon elsétálhat több mint százmillió forinttal, pedig mindez megelőzhető lett volna, ha pártja javaslatainak megfelelően a politikusoknak a vagyonnyilatkozatukban a más állampolgárságukról is be kellene számolniuk és ha ciklusonként végeznének vagyongyarapodási vizsgálatot a kormánytagoknál és országgyűlési képviselőknél.
A Jobbik a költségvetési csalás tényállásából törölné a büntetés korlátlan csökkentésének lehetőségét, és a stadionoknál ismert tenyérszkennert leszereltetnék, azokat a bankokban szereltetnék fel, alkalmazásukat pedig a kétmillió forintot meghaladó befizetéseknél tennék kötelezővé.
LMP: A Fidesz mossa Simon Gábor kezeit
Az LMP szerint megbukott az elszámoltatás, maradhatnak a kétes eredetű pénzek a politikában, a Fidesz pedig megmenti Simon Gábort, és a hozzá hasonló kétes politikai alakokat.
Ezt Schiffer András társelnök közölte , aki úgy fogalmazott: a Fidesz és az MSZP továbbra is egymás bűneivel takarózik.
Pártja ezért azt követeli, hogy az Országgyűlés végre fogadja el a politikusok vagyonosodásának szigorú vizsgálatát lehetővé tévő törvényjavaslatot, amelyet a Fidesz "az offshore-lovagok kiseprűzésével együtt" sorozatban szabotál - fogalmazott Schiffer András.
