Belföld

Megszavazták a Quaestor-ügyfelek kártalanítási törvényét

Magyarország katonai kontingenst küld az Iszlám Állam ellen

Elfogadta az Országgyűlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.

A Fidesz múlt pénteken beterjesztett indítványára - amelyet házszabálytól eltéréssel tárgyalt a Ház - 185 képviselő szavazott igennel, 5-en nemmel. Utóbbiak független képviselők voltak, Fodor Gábor, Kész Zoltán, Kónya Péter, Szabó Szabolcs és Szelényi Zsuzsanna.
A törvény hatálya a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények ügyleteire terjed ki.
A jogszabály kimondja a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának létrejöttét, amely - a Befektetővédelmi Alap (Beva) kártalanításával együtt - 30 millió forintig kárpótolja az ügyfeleket. Az indoklás szerint ez feltételezhetően lényegesen nagyobb arány, mint amihez az ügyfelek egyedi perben, illetve a felszámolási eljárásban reálisan juthatnának.
Az egyik előterjesztő, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy mindössze 73 olyan ügyfél van, aki 30 millió forint feletti összegben fektetett be a Quaestorba, ők mérlegelhetnek: maradnak a polgári úton történő igényérvényesítésnél, vagy pedig elfogadják a 30 millió forintot, és lemondanak a követelésük többi részéről.
A törvény rendelkezése szerint a 30 millió forintot meg nem haladó összegű követeléseket tőkeértéken, a kötvényeket pedig névértéken kell figyelembe venni.
Az alap forrásait kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel biztosítja. Kötvényt legfeljebb 10 éves futamidőre bocsáthat ki, kölcsönt pedig hitelintézettől vehet fel legfeljebb 10 éves vagy a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) maximum 3 hónapos futamidőre. A kötvénykibocsátásra és az MNB-hitelre állami kezességvállalás vonatkozik.

MNB: 32 ezren vannak a Quaestor-kötvényesek
A Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél tevékenykedő felügyeleti biztos adatai szerint 32 ezren vannak a Quaestor-kötvényesek, akár fiktív, akár valós kötvény van követelésük mögött - nyilatkozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője kedden. Hozzátette: légből kapottak, a közvélemény megtévesztésére alkalmasak azok az egyes sajtóorgánumokban megjelent találgatások, amelyek szerint a Quaestor brókercégének ennél jóval több, akár 120 ezer ügyfele volna. Ez utóbbi szám a brókercég nyilvántartása szerinti a valaha volt összes ügyfelét tartalmazza. A Quaestor Értékpapír Zrt.-nél a kötvényesekkel együtt ma összességében mintegy 36 ezer ügyfélnek van értékpapírszámláján egyenleg, ebből mintegy 32 ezren vásároltak Quaestor-kötvényt - fejtette ki a szóvivő.

Az alap a likviditásának biztosítása érdekében - hiteltörlesztésre, saját forrásainak kiegészítéséhez - a Beva tagjaitól visszafizetési kötelezettséggel előleget igényelhet. Ezen előleg megfizetésére a Beva-tagok a tavaly a Beva felé fennálló éves díjfizetési kötelezettségük arányában lesznek kötelesek.
Rogán Antal a javaslat beterjesztésekor arról beszélt, hogy a Beva kártalanítását kiegészítő befektetési vállalkozások ezért cserébe megkapnák a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a kártalanítási alap záró beszámolója után az alapba előleget befizetők által megelőlegezett, de az éves visszafizetésekből meg nem térült követeléseinek adóból történő levonásáról külön törvény szól majd.
A kártalanítási alap irányítását a Beva igazgatósága végzi, pénzeszközeit pedig az MNB-nél vezetett számlán kezeli.
A károsultaknak május 6. és június 5. között egy űrlapon kell kérelmezniük a kárrendezést, igazolva a követelésük összegét. A kérelmek a kijelölt kormányablakoknál és postán - tértivevényes levélben - is benyújthatók lesznek.

Fidesz: Egyre több közszolgálati dolgozó bére emelkedik
 Egyre több közszolgálati dolgozó bére emelkedik - írta közleményében a Fidesz-frakció, miután az Országgyűlés kedden megszavazta a rendvédelmi dolgozók és a katonák életpályamodelljét. A kormánypárti képviselőcsoport emlékeztetett: tizenhárom év után az idén júliustól a katonák és a rendőrök jelentős béremelésben részesülnek. "Magyarország erősödik, és ennek köszönhetően egyre több közszolgálati dolgozó számára tudjuk az anyagi megbecsülést és a könnyebb megélhetést is biztosítani" - hangsúlyozza a Fidesz közleménye, amely azt is leszögezi: a katonák és rendőrök mellett az egészségügyben is folytatódik a béremelés. "Immár ez a harmadik év, hogy nő a pedagógusok fizetése és hamarosan elindul a szakképzési pedagógusi életpályamodell is" - teszi hozzá a frakció, kiemelve: az idén tovább nőhet a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti dolgozók bére, és már zajlanak az egyeztetések az ágazat életpályamodelljének tervéről is, ahogyan a kulturális dolgozók életpályamodelljének előkészítéséről is.

Az alap a kérelmet a kézhezvételtől számított 30 napon belül megvizsgálja, e határidő azonban meghosszabbítható.
Ha a kérelem megfelel a kárrendezés követelményeinek, az alap tájékoztatást ad erről a jogosultnak, és e tájékoztatást követő 30 napon belül fizet.
A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.


Megnyugtató megoldásnak tartja a kedden elfogadott törvényt Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője a parlamenti határozathozatal után tartott budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy július végéig 30 millió forint erejéig kártalanítják a Quaestor azon ügyfeleit, akik oda fektették be a pénzüket. Azok esetében, akik a Quaestornál részvényeket vettek, a papírok túlnyomórészt megvannak, így az ő kártalanításukra nem érdemes külön jogszabályt hozni - tette hozzá a politikus a jegybank tájékoztatására hivatkozva.

"Megnyugtató megoldás született a Quaestor-károsultak teljes körű kártérítésére" - összegezte véleményét Rogán Antal.
A kártérítési törvénnyel kapcsolatos bankszövetségi aggályokra a frakcióvezető úgy reagált: a bankszövetségnek nem volt olyan jobb javaslata, amely a Quaestor-károsultak kártérítéséhez vezetett volna.

Együtt: Átverés a törvény
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvény csak egy "újabb átverés". Szelényi Zsuzsanna emlékeztetett: a kárpótlást a kedden elfogadott jogszabály pénzintézetekre terheli, ezért "a károsultakat valójában azok az állampolgárok fogják kártalanítani, akik a nagy bankokban tartják a pénzüket".
A független képviselő arra is kitért, hogy Szabó Szabolccsal közösen támogatták az Iszlám Állam elleni fellépésben való magyar részvételt. Magyarországnak részt kell vennie a népirtást és az emberi jogok eltiprását megakadályozó nemzetközi missziókban - mondta.

Magyarország katonai kontingenst küld az Iszlám Állam ellen

Határozatot hoztak arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba. A képviselők 137 igen szavazattal, 57 nem ellenében mellett hagyták jóvá Hende Csaba honvédelmi miniszter kétharmados többséget igénylő előterjesztését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, az iraki helyszínen 110 katona teljesíthet majd szolgálatot, hat magyar tiszt a vezetési pontokon lenne jelen, míg a további katonák Magyarországon állnak rendelkezésre. A tárcavezető szerint a misszió költségvetése 20 milliárd forint alatt marad.
A határozati javaslat értelmében a magyar katonák 2017. december 31-ig látják el feladatukat az erbíli támaszponton.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a rendőrök és a katonák béremeléséről szóló törvényjavaslatok kapcsán megköszönte az ellenzéknek az indítványok támogatását, az előterjesztéseknek ugyanis voltak kétharmados passzusaik. Kitért arra a jóváhagyott határozatra is, amely alapján Magyarország katonai kontingenst küld az Iszlám Állam ellen. A politikus Magyarország kötelességének nevezte kiállni a legalapvetőbb emberi értékek mellett és védelmezni az Erbíl térségében dolgozó magyarokat.
Rogán szerint célravezető volt, hogy a kormányoldal a nemzeti kérdésekben egyetértésre törekedett, egyeztetéseket folytatott, és ezt a gyakorlatot a jövőben is folytatni akarja. Akkor terjesztenek a Ház elé kétharmados törvényjavaslatokat, ha úgy ítélik meg, azok elég fontos nemzeti kérdések ahhoz, hogy megpróbáljanak egyetértést kialakítani róluk.

Szijjártó szerint a

z Országgyűlés a legbölcsebb és leginkább felelősségteljes döntést hozta azzal, hogy megadta a felhatalmazást magyar katonák küldésére az Iszlám Állam elleni fellépéshez. A miniszter elmondta, az Országgyűlés döntése révén Magyarország katonák küldésével járulhat hozzá a terrorszervezet elleni harc sikeréhez. Ennek következtében Magyarország megfelelhet azon kötelezettségeinek, amelyek a nyugati értékvilághoz való tartozásából fakadnak - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az Iszlám Állam olyan fenyegetést jelent a világra, amelyet komolyan kell venni. Ezt a veszélyt nem mindenki kezeli a súlyánál fogva, pedig a terrorszervezet az egész nyugati értékközösség ellen indított átfogó és brutális támadást, ezért javasolta a kormány a parlamentnek, hogy járuljon hozzá a katonák küldéséhez - közölte.

ogy

 

Megszavazták a Quaestor-ügyfelek kártalanítási törvényétAz ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. április 14.