Belföld
Megkezdődött a műszaki határzár építése
A Fidesz a kerítés mielőbbi megépítést szorgalmazza az egész határszakaszon + VIDEÓ

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a június 17-én tartott kormányülés szünetében jelentette be: a kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egy héten belül készítse elő a magyar-szerb határ százhetvenöt kilométer hosszú szakaszának lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.
Az országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt a határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül. A műszaki határzár létrehozására az állam mintegy 6,6 milliárd forintot csoportosít át.
Visszahang nélkül maradt felhívások
A menekülthullámnak gátat szabó határzárak azért létesülnek, mert visszhang nélkül maradtak az európai uniós határállamoknak – köztük Magyarországnak - a többi tagország szolidaritását kérő felhívásai - véli Jaroslaw Gizinski, a Wprost jobbközép lengyel hetilap külföldi rovatának szerkesztője hétfőn közölt kommentárjában.
Gizinski nagy ívű, a kínai nagy falig is visszanyúló történelmi áttekintést ad az országok biztonságát növelő határvédő akadályokról. Megjegyezte: 1989-ben a vasfüggöny lebontását az NDK állampolgárait Ausztriába kiengedő Magyarország indította el, jelenleg viszont éppen a magyar kormányt érik bírálatok a szerb-magyar határon létesítendő biztonsági kerítés miatt.
A cikkíró rámutat: az évezred elején elkezdődött „bevándorlási válság” miatt világszerte létesítettek határzárakat, a közel-keleti és afrikai menekültek áradatát Magyarország előtt például Görögország és Bulgária próbálta hasonló módon megfékezni. Magyarország azért találta magát a kritika kereszttüzében, mert „Nyugaton a Fidesz nem különösebben kedvelt a minden teketóriát mellőző és tüntetően független politika miatt”.
Magyarországgal az uniós tagállamok eddig nem vállaltak szolidaritást a menekültügyben. „Ebből egyszerű következtetést lehet levonni: senki sem segít rajtatok, oldjátok meg, ahogy tudjátok” – fogalmazta meg Gizinski, hogy miben látja a magyarországi határzár építésének fő okát.
A Fidesz a mielőbbi megépítést szorgalmazza
Csongrád megyében jártak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hivatalának munkatársai, akik adományokat osztottak és megvizsgálták az elfogott határsértők elhelyezésének körülményeit.
A Fidesz közleményben üdvözölte, hogy már épül a biztonsági határzár és azt kéri a kormánytól, hogy mielőbb készüljön el a teljes szerb-magyar határszakaszon. Emlékeztettek arra, hogy csak az elmúlt hétvégén közel háromezer illegális bevándorló szökött át Magyarországra, a bevándorlók áradata pedig egyre nagyobb.
A Demokratikus Koalíció (DK) a kerítésépítés leállítását kért. A Gyurcsány-párt szerint azt nem az illegális határátlépők feltartóztatására, hanem a Fidesz népszerűségvesztésének megállítására tervezték. A Rublicus Intézet közvélemény-kutatását idéztek, amely szerint az emberek egyharmada építené fel a határzárat míg kétharmad szerint teljesen alkalmatlan a migránsok megállítására.
Megkezdődött a műszaki határzár építéseKészülhet a kerítés - Hétfőn, kevéssel dél előtt kezdődtek meg az ideiglenes mű...
