Belföld
Meggyőző Fidesz-fölény a megyei jogú városokban
Szegeden Botka László ismételt - Békéscsabán független jelölt gyözőtt

Az önkormányzati választásokon a részvétel 42,9 százalék volt,szemben a négy évvel ezelőtti 46,6 szazálékkal és a 2006-os 53 százalékkal. A legalacsonyabb részvételi arányt Hajdú-Biharban mérték 36,3 százalékkal. A választásra jogosult közel fele Szabolcs-Szatmár megyében járult az urnákhoz.
Szita hatodik ciklusát kezdi

A polgármesteri tisztséget 1994 óta betöltő Szita Károly a szavazatok 65,57 százalékát megszerezve hatodik ciklusát kezdheti Kaposváron. "Kaposvár polgárai saját magukra, saját munkájukra, saját jövőjükre szavaztak" - mondta Szita. Kaposvár az elmúlt húsz évben nagyon erős közösséget épített, a kaposváriak nagyon sokat dolgoztak az elért eredményekért. "Hiszünk egymásban" - fogalmazott Szita Károly, aki úgy vélekedett, az eredmények ezt igazolják is, hiszen mind a 12 kaposvári egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek, kettő kivételével ugyanazok, akik eddig is tagjai voltak a közgyűlésnek.
Kaposvár az elmúlt húsz évben nagyon erős közösséget épített és sokat dolgozott, s most magára szavazott. Büszke vagyok rá, hogy több mint két évtizede ezért a városért dolgozhatok. Ezen tapasztalat birtokában biztos vagyok benne, hogy amit közösen eltervezünk, véghez fogjuk vinni. Mert ez Kaposvár!
Eddigi legnagyobb aránnyal nyert Zalaegerszeg új polgármestere
Óriási megtiszteltetés és egyben óriási felelősség is, hogy a rendszerváltás óta eltelt 24 évben a mostani a legmagasabb arány, amivel polgármestert választott Zalaegerszeg - mondta zalai megyeszékhely új fideszes polgármestere. Balaicz Zoltán, aki eddig alpolgármesterként tevékenykedett, négy kihívója előtt a szavazatok 63,57 százalékát gyűjtötte össze. Az elkövetkező öt évre vonatkozó tervekről elmondta: a legfontosabb a város gazdaságának fejlesztése, a helyi vállalkozások segítése, a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése.
Újraválasztották Páva Zsoltot

