Belföld
Megalakulhatnak a konzisztóriumok
Lehetőségként tekintenek az új testületekre a rektorok, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alátámasztják ezek hatékonyságát

Februártól megalakulnak a konzisztóriumok (tanácsadó testületek) a felsőoktatási intézményekben – jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár tegnap a Magyar Rektori Konferenciával közösen tartott sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta: a testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés és a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. Az egyes kérdésekben a végső döntést továbbra is a szenátus hozza meg, de akkor kerülhet elé egy-egy téma, ha az egyeztetés megtörtént.
A konzisztórium tagja a rektor és a kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény, valamint a hallgatói önkormányzat javaslatára. A tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók, és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket.
Palkovics László a távirati iroda tudósítása szerint jelezte: az intézményi jelöléseket kilencvenöt százalékban a miniszter elfogadta, és nagyon nagy arányban a hallgatói jelöléseket is jóváhagyta. A konzisztóriumok összetételét érzékeltetve az államtitkár példaként említette a Budapesti Gazdasági Egyetemet, ahol Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsadója és Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese került a testületbe.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Mészáros Csaba, az Evopro ügyvezető igazgatója, Szapáry György, a jegybank elnöki főtanácsadója és Bogsch Erik, a Richter Gedeon biotechnológiai főosztályának vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Béres József Károlyné, a Béres Gyógyszergyár igazgatósági tagja, Devich Márton, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. főszerkesztője és Gőz László harsonaművész, a Budapesti Music Center alapítója lett tag. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Jankovics Marcell rendező, Buglya Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója és Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója került a testületbe.
A konzisztóriumi tagoktól joggal elvárható a szakértelem és a tapasztalat – hangsúlyozta Palkovics László, hozzáfűzve, ezeknek a testületeknek a fenntartó olyan jogköröket ad át, amelyeket maga nem biztos, hogy jól meg tudna ítélni. Az államtitkár kitért arra is, hogy nem lehet tagja a konzisztóriumnak polgármester, központi államigazgatási szervek delegáltja, sem kormánytag, államtitkár, politikai pártban tisztséget betöltő személy, vagy aki más felsőoktatási intézmény konzisztóriumának a tagja, illetve az sem, aki az adott felsőoktatási intézményben hallgató.
Solti Péter miniszteri biztos a sajtótájékoztatón közölte: kedden valamennyi intézmény levélben tájékoztatást kapott Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a delegáltakról, hogy a testületek első ülésének előkészítése, a működési rend kialakítása minél hamarabb megtörténhessen. Az elkövetkező két hétben az érintettek megkapják megbízólevelüket is.
Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke kijelentette, lehetőségként tekintenek a konzisztóriumokra, az intézményeken, illetve a tagokon múlik, ezzel hogyan élnek majd. Reményét fejezte ki, hogy szakmailag megalapozott és jó döntések születnek, és szakmai segítséget is kapnak. Ajánlásokat készítenek majd az intézményeknek, a jó gyakorlatokat példaként állítva eléjük. Nemzetközi gyakorlat is alátámasztja az ilyen típusú testületek hatékony működését – jegyezte meg. Hozzátette, a konzisztóriumok létrehozását hosszú előkészítés előzte meg, és ebben részt vett az MRK is. Már több intézménytől kapott visszajelzést, hogy javaslataikat meghallgatták.
