Belföld

Már érkeznek a magasabb fizetések

Húszmilliárdos plusz jut az egészségügyi munkavállalók idei juttatásaira

Egy egyetemről frissen kikerült orvos, aki hiányszakmát választ, ösztöndíjjal együtt 355 320 forintos alapbérre számíthat. Az idén 19,2 milliárd jut az egészségügyi dolgozók jövőre folytatódó béremelésére.

A napokban érkezik meg a legtöbb egészségügyi dolgozó számlájára a már emelt összegű munkabér – jelentette be tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban. Az MTI beszámolója szerint emlékeztetett, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek alapbére két, a szakdolgozóké négy ütemben emelkedik. Elmondta, a mintegy hétezer dolgozó átsorolása nem történt meg szeptember 30-ig, így ők a későbbi korrekció után, hóközi utalással kaphatják meg emelt fizetésüket. A szeptemberi emelés, az úgynevezett mozgóbér-különbözet, valamint a kapcsolódó közterhek költsége valamivel több mint hatmilliárd forintot jelent, az idén e célra összesen 19,2 milliárd a központi fedezet. Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszerért felelős helyettes államtitkár kijelentette, a béremelés mértékéről szóló rendelkezés átmeneti, jövő év január 1-jével ugyanis törvény szerinti bértáblában jelenik meg. Példaként elmondta, egy egyetemről kikerült orvos – aki hiányszakmát is választott – alapbére az ösztöndíjával együtt 355 320 forint is lehet. Egy frissen végzett szakorvos 354 820 forintos alapbérrel számolhat, az a szakdolgozó pedig, aki most lép munkába, és a legalacsonyabb képzettségi szinten van, 117 660 forintos alapbért vihet haza.

A béremelésekkel kapcsolatban a Fidesz közölte, míg a szocialisták kormányzásuk alatt utcára tettek több ezer egészségügyi dolgozót, elvettek tőlük egyhavi bért és létbizonytalanságba sodorták őket, ma a munkavállalók megalázás helyett megbecsülést kapnak, többéves béremelési program részesei.