Belföld
Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter
A nemzetbiztonsági kabinet ülése után jelentette be távozási szándékát
A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.
A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.
A hvg.hu-nak az államtitkár elmondta, hogy váratlanul érte a miniszterelnök felkérése. Elmondta, rövid gondolkodási időt kért, amíg egyeztet családjával.
Választ várnak az ellenzéki pártok
A Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy miért mondott le a honvédelmi miniszter - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője. A közlemény szerint azért kíváncsiak erre, mert a helyzet kritikus és "történelmi nyomás" alatt állnak a magyar határok, illetve azért is, mert a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik. "További nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki" - tették hozzá. A válságra utal a Jobbik szerint, hogy "a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében".
Az Együtt szerint nem elég egy új ember kinevezése, a Fidesz-KDNP kormányának teljes fordulatot kell vennie a menekültválság kezelésében. Már a múlt hét végére kiderült, hogy "teljes káosz" van a menekültkérdésben, a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten, teljesítménye teljes mértékben elégtelen, megítélése totálisan erodálódott - írták közleményükben. Az Együtt szerint a kormány minden nap dilettantizmusáról tesz tanúbizonyságot, ennek nyílt beismerése Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondása is.
A DK szerint a magyar állampolgároknak joguk van tudni, hogy miért mondott le valójában Hende Csaba, így reagált a párt a honvédelmi tárcavezető távozására. Öt év hozzá nem értés, átgondolatlanság és károkozás után" Hende Csaba most nyújtotta be lemondását, amikor "az Orbán-kormány kevesebb, mint két héten belül készül bevetni a Magyar Honvédséget a magyar-szerb határon - mondta Vadai Ágnes képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.
Az LMP szerint a lemondás hátterében a menekültválság kormányzati kezelése állhat. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek azt mondta, lehet, hogy Hende Csaba sem értett egyet a honvédség bevetésével, tudatában lehetett annak, hogy ebben az állapotában nem lennének képesek a honvédek ellátni e rájuk bízott feladatot. "Az egész kormányt terheli a felelősség azért, hogy nem voltak képesek kezelni a menekülthullámmal járó helyzetet Lehet, hogy a honvédelmi miniszter lemondása is csak egy jele annak, hogy kapkodás van a kormányon belül" - vélekedett.
