Belföld
Kövér: Európa szétverése zajlik
„Németország nélkül nem létezik erős kontinens”

Kifejtette, bizonyos liberális, zöld és egyéb baloldali politikusok az Európai Parlamentben hasznos idióták azoknak a nézőpontjából, akik tudatosan verik szét az európai nemzetállami rendszert. „Mások mellett én is élek azzal a gyanúperrel, hogy ezeket az embereket valakik mozgatják, akik az európai érdekeken túlmutató, konkrét politikai tervet hajtanak végre, azaz megvásárolt politikusok, akik nem az európai polgárokat szolgálják” – fogalmazott Kövér László. Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben együtt lehet-e tartani az EU-t, Kövér László úgy reagált, nincs alternatíva. Mi a szuverenitásunk egy részét együttesen gyakorló egyenrangú államok közös Európájához csatlakoztunk, nem egy Brüsszelből vezényelt föderális államhoz – tette hozzá. Arról pedig végképp nem volt szó, hogy Európa keresztény kultúrájú őslakosságát le kellene cserélni egy gyökértelenné tett, kultúrájától megfosztott és szabadon manipulálható népességre, amihez nagyon jó eszköznek mutatkozik a tömeges betelepítés – jegyezte meg. A kvótareferendumról szólva hozzátette, sikeres népszavazás esetén hazánk európai pozíciói a mostanihoz képest is sokkal erősebbek lesznek.
