Belföld

Kovács Zoltán: Szabálysértés helyett bűncselekmény lesz a határsértés

Tuzson Bence: Hatékony védelem a déli határzár

A menekültügyi jogszabályok szigorításával összhangban van szükség arra, hogy a határsértés ismét bűncselekmény legyen szabálysértés helyett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken. A Fidesz szerint is szükség van a büntetőkönyv újabb szigorítására az illegális bevándorlók visszaszorítása érdekében.

Kovács Zoltán azt mondta: korábban is bűncselekmény volt az illegális határátlépés, az elmúlt években részben az európai uniós jogharmonizációnak, részben a "korszellemnek" megfelelően mérséklődött szabálysértésre. Hangsúlyozta, nincs olyan ország, ahol elfogadnák, hogy valaki "kényére-kedvére" kel át a határon.
A kormány álláspontja szerint a menekültügyi jogszabályok szigorításával összhangban szükség van arra is, hogy újrafogalmazzák a büntető törvénykönyv erre vonatkozó tényállását - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, ennek a változtatásnak is összhangban kell lennie az uniós szabályozással.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be: a kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás. Azt mondta, a jogszabály megváltoztatását kérik ősszel az Országgyűléstől. 
A konkrét javaslatot kedden teszi meg a kormánynak Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Hatékony védelem a déli határzár

Az ősszel nyilváníthatja bűncselekménnyé az illegális határátlépést a parlament, a balos ellenzék nem, a Fidesz támogatja a tervezett szigorítást. Tuzson Bence frakciószóvivő szerint a déli határzár az egyetlen hatékony megoldás az országhatár megvédése érdekében
Drasztikusan csökkenjen az illegális bevándorlás mértéke és a magyar emberekre, a hatóságokra háruló nyomás – a Fidesz szerint a kormányoldal minden lépésének, így a déli szakaszra tervezett ideiglenes határzárnak is ez a célja. Tuzson Bence frakciószóvivő pénteki tájékoztatóján leszögezte, a „kerítés” az egyetlen hatékony megoldás a déli országhatár megvédése érdekében. Mindezt kiegészítheti a jelenleg szabálysértésnek minősülő illegális határátlépés bűncselekménnyé nyilvánítása, melyre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tett javaslatot a minap a kormány nevében. Az erről szóló indítványt Trócsányi László igazságügyi miniszter terjeszti majd jövő kedden a kabinet elé, majd vélhetően törvénymódosításra is szüksége lesz. Tuzson a Fidesz részéről jelezte: készek a büntető törvénykönyv módosítására, az erről szóló javaslat azonban csak majd az ősszel kerülhet az Országgyűlés elé.

A bevándorlók sátrakban elhelyezését firtató kérdésre azt válaszolta, kormányzati törekvés, hogy amennyire lehetséges, a táborokat a települések határain kívülre helyezzék, és ott alakítsanak ki megfelelő tartózkodási körülményeket, ami elsősorban sátrakat jelenthet. A legújabb adatokat ismertetve kitért arra is, az idén már – csütörtök éjfélig – 82 451 illegális bevándorló érkezett az országba, döntő többségük a szerb-magyar határon keresztül. Ha ez így megy tovább, éves szinten elérheti a kétszázezret a tiltott határátlépők száma – erősítette meg a szóvivő, aki szerint az illegális bevándorlás immár olyan mértékű, hogy azt sem a szociális, sem az államigazgatási rendszer nem képes kezelni. „Népvándorlásszerű folyamatról van szó, tömegek indultak el Európa felé” – fogalmazott a politikus.

A frakciószóvivő az MTI beszámolója szerint rámutatott, a kormányzati politikát a magyar emberek is támogatják, hiszen példátlan sikerű volt a témában indított nemzeti konzultáció, az eddig feldolgozott kérdőívek alapján az látszik, hogy az emberek nagy többsége a korábbiaknál sokkal szigorúbb politikát akar az ügyben. Úgy tudjuk, az egymilliót biztosan meghaladja a visszaérkezett válaszok száma, az ívek feldolgozása jelenleg is zajlik.

Jobbik: A vízi határszakaszok őrzésére is megoldás kell
Megoldást kell találni a vízi határszakaszok őrzésére is - mondta Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke a Tisza partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Szegednél négy kilométer hosszan a Tisza sodorvonala jelenti a magyar-szerb határt, ez egyben a város közigazgatási határa is - közölte az önkormányzati képviselő, aki emlékeztetett: a folyóba nem lehet kerítést építeni, de nem jelent megoldást a határzár felhúzása az ártérben sem, mert az áradások idején az is víz alá kerül.
Tóth Péter szerint félő, ha a magyar-szerb határ szárazföldi részén kiépül a kerítés, akkor Szegedre és más, hasonló szerkezetű határszakaszokra összpontosul majd az illegális migráció.
A jobbikos képviselő közölte, egyelőre nem derült ki, milyen erőkkel végzik majd a kerítésrendszer ellenőrzését, s hogy a határ élőerős őrzését segíti-e érzékelő- vagy kamerarendszer.

Csaknem ezerszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében
Csongrád megye déli részén hatvanhét csoportban 1099 határsértőt (köztük 219 gyermeket) tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve csütörtökön - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Várkonyi Gergely elmondta, hogy a legnagyobb csoportot délelőtt Ásotthalom külterületén fogták el a rendőrök, ott 40 afgán, 42 pakisztáni, három mali és egy algériai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
Tiltott határátlépés miatt országszerte csütörtökön összesen 1239 embert fogtak el a rendőrök, öt gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.