Belföld
„Korrupciós ügyekkel teli az ellenzék”
Átláthatóvá tették a pártfinanszírozást, szigorodtak a büntetési tételek

Lázár János Csepreghy Nándorral a vitanapon (Fotó: Csudai Sándor)
Ellenzéki pártvezetők kijelentéseit idézte tegnapi tájékoztatóján Halász János, a Fidesz szóvivője a politikai korrupcióval kapcsolatban. „Én voltam ennek a pártnak az elnöke (az MSZP-é), sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Annak, meg hogy honnan vándorolt, azt jobb, ha nem tudjuk. Azért hagytam ott az MSZP-t, mert abban a pártban annak idején loptak” – ismertette Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő korábbi nyilatkozatait Halász János. De az előző MSZP-elnök Mesterházy Attilát is citálta, aki azt mondta: „Hatalmas gondot jelentenek szocialista párttársaim korrupciós ügyei.” Azzal folytatta, a Jobbik elnöke, Vona Gábor azt ígérte, kivizsgálja a kémkedéssel vádolt Kovács Béla EP-képviselőjük ügyét. Megjegyezte, nemrég már úgy nyilatkozott, sok mindent hallott az üggyel kapcsolatban, elbizonytalanító dolgokat is, amikre választ vár.
„Mi is választ várunk erre” – fűzte hozzá Halász. Mint mondta, az MSZP-től ugyanezt várják, hiszen kormányzásuk „tele volt korrupciós ügyekkel”. Hozzátette, a jelenlegi ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, ma azok vádolják a kormányoldalt korrupcióval, akik elherdálták az ország vagyonát. Emlékeztetett, két képviselő – az MSZP-s Hiszékeny Dezső és Kovács Béla – ellen van folyamatban eljárás.
A szintén fideszes Németh Szilárd szerint az ellenzék éppen a saját korrupciós ügyeiről akarta elterelni a figyelmet az antikorrupciós parlamenti vitanappal. A Kovács Béla-ügyet „európai szintű korrupciós botránynak” minősítette, megjegyezve, továbbra is várják Vona Gábor Jobbik-elnök nyilatkozatát arról, hány „Kágébélája” van még a Jobbiknak, illetve Kovács kiktől és milyen pénzt vitt a radikális párthoz. Felidézte továbbá, az Együtt második éve nem tud elszámolni a Haza és Haladás Alapítvány külföldi támogatásaival, de kitért az MSZP józsefvárosi feketekasszájára, továbbá a csillebérci úttörőtábor ügyére is.
A fideszes képviselők hangsúlyozták: az Orbán-kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Az alaptörvényben rögzítették, az állami vagyonnal felelősen kell gazdálkodni. A feketegazdaság leküzdéséért bevezették az online pénztárgépeket, új közbeszerzési törvényt fogadtak el, szigorodtak a korrupciós bűncselekmények büntetési tételei, és átláthatóvá tették a pártfinanszírozást is.
A parlamentben, a szocialisták és a Jobbik által kezdeményezett, nyolcórás vitában az MSZP-s Tóbiás József azt hangoztatta, hogy állami szintűvé vált a korrupció, hozzátéve, az elmúlt huszonöt évben minden kormánynak volt egy-két ügye. Vona Gábor kijelentette, az antikorrupcióval kampányoló pártok kormányra kerülve maguk váltak a korrupció melegágyává, a Fidesz és az MSZP története szerinte sokkal inkább hasonlít egy ócska maffiafilmhez. Az LMP részéről Szél Bernadett azt mondta, a rendszerváltás utáni pártok felelőssége a korrupció. Expozéjában Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár kiemelte a kormány korrupcióellenes intézkedéseit, így a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozását, a nemzeti korrupcióellenes program megalkotását.
