„Költséges és sikertelen a társadalmi integráció”

A nem kormányzati civil szervezetek irreguláris bevándorlással kapcsolatos tevékenysége a migrációt ösztönző tényezők közé tartozik – mondta lapunknak Gallai Sándor, a Migrációkutató Intézet tudományos igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Beszélt arról is, hogy a statisztikai adatok alapján úgy tűnhet, csökkent a migrációs nyomás, az Európai Unió határain azonban milliónyi bevándorló vár belépésre, és az afrikai népességrobbanás miatt újabb tízmilliók indulhatnak el a kontinens felé.
A kibocsátó országok stabilizálására kéne koncentrálni Gallai Sándor szerint (Fotó: MH)
– Napirenden lévő kérdés az úgynevezett nem kormányzati civil szervezetek, vagyis NGO-k bevándorlással kapcsolatos szerepe. Azok valóban részt vesznek a folyamat szervezésében és koordinálásában?

– Az irreguláris bevándorlás terén aktív nem kormányzati szervezetek jellemzően tájékoztatást adnak, jogi segítséget kínálnak vagy humanitárius segítséget nyújtanak. Látni kell, hogy a vonatkozó szakirodalom, például Maurizio Ambrosini olasz professzor releváns műve úgy tekint rájuk mint migrációs közvetítőkre, akiknek a tevékenysége akárcsak önkéntelenül és közvetve is, de hozzájárul a migráció ösztönzéséhez, a bevándorlók útra keléséhez. A paszszív és az aktív, illetve a közvetlen és a közvetett segítségnyújtás egyaránt a migrációt vonzó tényezők közé tartozik. Regisztrált NGO-k ritkán folytatnak az embercsempészet jogi tényállását kimerítő tevékenységet, ez jellemzően jobbára a szervezett bűnözői körökhöz kötődik. Az EU–török megállapodás óta az irreguláris migráció európai frontvonalát jelentő Olaszországban azonban a parti őrség és a cataniai ügyészség szerint több jel is utalt az észak-afrikai embercsempészek és egyes, a földközi-tengeri embermentésben részt vevő NGO-k együttműködésére, összejátszására.

– Változott az uniós országok hozzáállása e szervezetekhez?

– Az olasz szabályozás éppen az említett okokból szigorította a mentésben aktív, nem kormányzati szervezetekhez tartozó hajók kötelezettségeit. Uniós szinten – a humanitárius szerepük miatt – továbbra is támogatják az NGO-k részvételét a menekültek megsegítésében, de fontos megjegyezni, hogy a tényleges segítségnyújtásban nem csak a menekültek részesülnek, hanem sok esetben a gazdasági migránsok is, tudniillik, e két kategória szétválasztása csak az unión belülre érkezésüket követően, a benyújtott menedékkérelem elbírálásával történik meg. Így az addigi bárminemű közreműködés – tavalyi adatok alapján nagyjából az ügyek fele – részben az illegális bevándorlást segíti. Ebben az összefüggésben a Magyarországon legutóbb ismertetett, háromelemű kormányzati javaslatcsomag éppen arról szól, hogy lehet-e, s ha igen miként, jogalapot teremteni az érintett hatóságok számára az irreguláris migrációt ösztönző-támogató szervezetek elleni fellépésre.

– A 2015-ös helyzetet sikerült konszolidálni, az akkori állapotokhoz képest csökkent a migrációs nyomás. Tartható ez az állapot?

– A jelenlegi számok alapján könynyen félreérthető a helyzet. A 2015-ös nagy hullámot követően valóban csökkent az irreguláris bevándorlás intenzitása, ami elsősorban a határőrizet megerősítésének és az Európai Unió Törökországgal, Líbiával és Nigerrel kötött megállapodásai nak köszönhető. A változást segítette még egyes befogadóországok, például Dánia, Norvégia és Ausztria bevándorláspolitikájának szigorítása, a nyugat-európai országokban elutasított kérelmek arányának növekedése és a kitoloncolások végrehajtásának megkezdése. Az irreguláris migrációnak van egy természetes szezonalitása is: ősszel, a rosszabb idő beálltával rendre csökkenés, tavasztól pedig általában növekedés figyelhető meg. Azonban nem nyugodhatunk meg, aggodalomra ad okot az Európa peremén – Törökországtól Tunéziáig – tartózkodó migránsok 6-6,5 milliós száma, az EU–török megállapodás végrehajtását veszélyeztető törökországi kockázatok, valamint Líbia instabilitása, az egyiptomi és a tunéziai stabilitás törékenysége, az algériai elnök megoldatlan politikai utódlása, a szubszaharai térség népességrobbanása és a közel-keleti béke és stabilitás hiánya. Emellett kockázatot jelent a bukott vagy diszfunkcionális államok létéből eredő kiszámíthatatlanság, a működőképes közös uniós menekültpolitika hiánya, az integrációs problémák vagy éppenséggel a kitoloncolás magas költségei és rossz hatékonysága.

– A szubszaharai térségben népességrobbanás várható, amelynek hatására újabb tízmilliók indulhatnak el Európába. Mennyi embert jelenthet ez, és mikor érkezhet az újabb menekülthullám?

– Ez a folyamat már zajlik, hiszen míg korábban az afrikai bevándorlók döntő többsége Észak-Afrikából érkezett, addig a most érkezők legtöbbje a szubszharai térségből kelt útra. Az ottani országok három okból jelentik a kontinensen belüli és az Európába irányuló migráció milliós utánpótlását. Először is az ENSZ népesedési előrejelzése szerint ebben a térségben maradnak a legmagasabbak a termékenységi mutatók, ott nő majd a leggyorsabban a népesség. Másodszor, az ottani népesség korfája nagyon eltér az Európaitól, s kirívóan magas a fiatalok aránya, akiknek ilyen körülmények között nagyon nehéz az alapvető létfeltételeket megteremteni, állást találni, megélni. Harmadszor pedig azért, mert az előzővel összefüggésben, amit egy Gallup-felmérés is alátámaszt, e térségben a legmagasabb (harmincegy százalékos) az elvándorlási szándék, s ez egyes országok, például Libéria és Kongó esetében eléri az ötven százalékot. De az Európába irányuló migrációban tavaly élre tört Nigériában vagy Ghánában is negyven százalék feletti. A mértékére vonatkozó becslések pedig nagy szórást mutatnak: pár milliótól százmillióig terjednek. Az extrém magas számok azért nem tűnnek valószínűnek, mert a kontinensen belüli migráció lényegesen meghaladja az Afrikából kiáramlók számát, de az etnikai konfliktusok, a gyenge államiság, a klímaváltozás hatására mozgó milliókból bizonyára sokan próbálnak majd a számukra az „ígéret földjét” jelentő Európába átjutni.

– Menyire felkészült jelen pillanatban az Európai Unió egy milliós nagyságrendű bevándorlási hullámra?

– Nem igazán, hiszen a jelenlegi uniós menekültpolitika továbbra is csak kis létszám mellett működőképes, a tömeges bevándorlásra intézményi, adminisztratív és ellátói oldalról egyaránt alkalmatlan. Ennek átalakításán felül a tengeri határvédelmet mindenképp erősíteni szükséges. Több figyelmet és erőforrást kellene fordítani a tranzit- és a kibocsátó országok kormányainak stabilizálására, államigazgatási kapacitásaik megerősítésére, az elvándorolni szándékozók tájékoztatására, az embercsempészek elleni fellépésre és olyan, a körülményekhez képest kulturált, európai mércével is vállalható észak-afrikai befogadóállomások létesítésére, amelyek lehetővé teszik a menedékkérelmek uniós területen kívüli elbírálását. Az ilyen befogadóhelyek fenntartási költsége relatív értelemben nem lenne magas, hiszen ezáltal elkerülhető, illetve jelentősen csökkenthető lenne az Európai Unió területéről kiutasítottak kitoloncolásának magas költségei.

– Jellemző érv a migrációval kapcsolatos vitákban, hogy a népvándorlás természetes folyamat, így nem kell vagy nem lehet megállítani. Mit gondol erről?

– A népvándorlás valóban hozzátartozott a jobb minőségű legelők kereséséhez, az állatok vonulási
útvonalainak követéséhez, a háborúk és járványok előli meneküléshez. A kiváltó okok egy része, a biztonság és a létfenntartás iránti igény, valamint a modern kori vándorlásoknál nagyobb szerepet kapó, a jobb életkörülmények iránti természetes vágy továbbra is fennálló, sőt kiküszöbölhetetlen motivációnak tekinthető. Ugyanakkor a tömeges együttélés kereteit jelentő, az adott terület integritását és a népesség védettségét biztosító államok létének és funkcionális működésének elengedhetetlen feltétele a határok védelme. Minden társadalom rendelkezik több-kevesebb integrációs képességgel, de a tömeges bevándorlás, különösen az eltérő, adott esetben ellenséges kultúrájú népcsoportok beáramlása akár a befogadó társadalom kultúráját és létezését is veszélyeztetheti. Ismerünk a történelemből ilyen okokra (is) visszavezethető állami és birodalmi bukásokat, civilizációk eltűnését. Ezért egy-egy közösség és vezetői népvándorláshoz viszonyulása mindig is az értékrendjüktől, a katonai és kulturális erejüktől, továbbá a befogadottaktól remélhető előnyöktől és a keveredés hátrányaitól, veszélyeitől függött. Vélhetően ez a jövőben sem lesz másként, ezért az elvi álláspontokhoz képest erősebbnek vélem az egyedi helyzetekben meglévő lehetőségek és az egyedi helyzetekre reagáló döntések és szakpolitikák szerepét.

– Vannak már maradandó következményei Európára nézve a bevándorlásnak?

– Természetesen vannak. A befogadó társadalmakban az etnikai és vallási arányok általában jelentősen megváltoznak: a muszlim népesség részaránya a magasabb termékenységnek köszönhetően további bevándorlás nélkül is nő, a keresztényeké pedig csökken. Az eredeti nemzetállami keretek között őshonosnak tekinthető lakosság aránya egyes országokban olyannyira csökken majd, hogy középtávon a bevándorló felmenőkkel rendelkezők többségbe kerülhetnek. Ennek egyaránt lesznek kulturális és politikai következményei, hiszen a korábbi hullámok többnyire egyénileg érkező és asszimilálódni-integrálódni kívánó bevándorlóihoz képest a legutóbb délről és délkelet felől érkezők többnyire csoportosan, eredeti kultúrájukat megtartva, ahhoz ragaszkodva települnek át Európába. Összességében alacsonyabb képzettségi szinten, ezért a társadalmi integráció roppant költséges és gyakran sikertelen. A kialakult párhuzamos társadalmak pedig a kohéziót veszélyeztetik. Súlyos problémát jelent továbbá a közbiztonság tömeges betelepüléssel gyakran együtt járó romlása, s egyelőre felbecsülhetetlen mértékű biztonsági és közegészségügyi kockázata. Az előbbi kapcsán érdemes felidézni a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal tavalyi adatait: év végén csak Németországban mintegy ezerötszáz fokozottan veszélyes, terrorcselekmény elkövetésére vagy közvetlen támogatására hajlandó személyt tartottak nyilván, akiknek a négyötöde radikális iszlamista. Ehhez képest közülük csak minden harmadik ül börtönben, s a tavaly kitoloncolt veszélyes iszlamisták száma is alacsony, mintegy félszáz volt. A Németországban regisztrált menedékkérők közül százezres az ismeretlen helyen tartózkodók száma, a potenciális terroristaként nyilvántartottak közül pedig minden második elhagyta Németországot. A közegészségügyi kockázatok közül ki kell emelni az új típusú vagy Európában már visszaszorított, illetve ismeretlen vírusok és bakté riumok felbukkanását. Mivel vannak közöttük az ismert gyógymódokra rezisztens alfajok is, a kisebb-nagyobb járványok reális veszélyt jelentenek. Annál is inkább, mert a befogadóközpontokban a menedékkérők nagy hányada utasítja el a gyógyellátást és az oltásokat.