Belföld
Kezdődhet a 3-as metró szerelvényeinek felújítása
Évtizedek óta nem volt ekkora pénzügyi tartaléka a fővárosnak
A kormány 60 milliárd forint értékben vállalt kezessége arra elég, hogy a 3-as metró szerelvényeit felújítsák - mondta Tarlós István hozzátéve, hogy amihez a korábbi vezetés húsz évig hozzá sem nyúlt, azt most meg tudják valósítani.
Mint mondta, a kormány nagyon nagy segítséget adott most a városnak, ahogy azzal is, hogy a "Demszky-érában felvett BKV-hitel esedékes kontingensének a fedezetét is biztosította".
Tarlós István szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorába pedig arról beszélt, hogy a kormány sorozatban olyan lépéseket tesz, amivel Budapest komolyságát nyomatékosítja, és felértékeli a fővárost. Mint mondta, elhárult az akadály a 3-as metró szerelvényeinek felújítása elől és a BKV kérdése is egyre inkább rendeződni látszik. Ekkora pénzügyi tartaléka évtizedek óta nem volt a fővárosnak mint most. "Azzal nyugtathatom meg Budapest népét, hogy a BKV egyáltalán nem áll összeomlás előtt" - fogalmazott a főpolgármester.
A vétójog kapcsán ebben a műsorban arról beszélt, hogy "elkeseredett rosszindulatot" érez. Mint mondta, azt érzékeli, hogyha egy rendszer kezelhetővé válik, az némely embereknek baj; azt élvezik, ha anarchia, botrány, cirkusz van. A vétójog - nyomatékosította - a főpolgármester felelősségvállalását teszi életszerűbbé.
