Belföld

Kedden dönt a válsághelyzetről a kormány

Hazánk nem fogadja el a Brüsszeli kvótadiktátumokat

 A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János a kormányszóviói tájékoztatón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy a műszaki határzár kiemelt sebességgel épül, az október 31-i határidő akár egy hónappal is rövidülhet. 

Lázár János bejelentette: a kormány a befogadóállomási kapacitás bővítését tervezi a következő két hétben a bevándorlók folyamatos és biztonságos ellátása érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy legalább további 2-3 befogadóállomás felállítására tegyen javaslatot.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon.

Tájékoztatása szerint az idén eddig 176 ezer illegális bevándorló lépte át a határt. A tömeges bevándorlással kapcsolatban közölte: a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Egy kérdésre azt válaszolta, hogy jövő keddig  kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is. A kerítés építése gyorsított ütemben halad, az elmúlt időszakban napi 10 kilométer épült.

Szeptember 15-től azonban új helyzet lesz, az új törvények életbe léptével a határokon felállított tranzitzónákban lehet csak menedékkérelmet beadni - a kérelem benyújtása és az elbírálás közt legfeljebb 12 nap telhet el - fogalmazott Lázár. A menedékkérelem jogerős elbírálásáig minden olyan elbírását megkapnak az emberek, amit a nemzetközi egyezmények kötelezővé tesznek; más kérdés azonban, hogy utána szinte mindannyiuknak vissza kéne fordulniuk. Azt azonban Lázár is hangsúlyozta: a magyar állam biztonságos államnak tekinti Szerbiát és Görögországot is, így aki onnan jön át, "arra más játékszabályok vonatkoznak" - vagyis gyakorlatilag bárkit visszaküldhetnek Szerbiába.

Ezen kívül a jogrendszerrel is védenék a határt: bűncselekménynek fog minősülni a tiltott határátlépés, és börtön járhat érte. Ettől a kormány azt várja, hogy többen jelentkeznek majd a hivatalos belépési pontoknál, illetve azt, hogy legalább más útvonalon próbálkoznak majd, Magyarországot kikerülve.

Nem zárkózik a kormány az ésszerű vitától a kvótarendszerről, de először alapkérdésekben kell egyetérteni, éldául Európa határainak megvédésében. Diktátumot a kormány nem tud elfogadni - hangoztatta. A tárcavezető azt is kiemelte: a kormány teljes egészében elutasítja azt a felvetést, hogy az EU hot spotoka, az Európai Bizottság kontrollja alatt álló menekülttáborok jöjjönek létre Magyarországon. Ilyen menekülttábor nem lesz Magyarországon - mondta.

"Folyamatosan anyáznak bennünket"

Lázár minősíthetetlennek és vérlázítónak nevezte az osztrák kancellár szavait, aki hazugnak nevezte a magyar kormányfőt  és azt mondta, hogy ilyesmire az utóbbi 25 évben nem is volt példa a két ország viszonyában. Szerinte Orbán Viktor nagyon nagyvonalúan lépett túl ezeken a sértéseken, és kész arra, hogy a kancellárt valamikor a jövőben Budapesten fogadja.  „Az osztrák kancellár megkönnyítené az együttműködést, ha megadná a magyar miniszterelnöknek azt a tiszteletet, ami neki kijár.”

A miniszter Németországra is kitért, és azt mondta, reméli, hogy emberiességi szempontok, nem pedig a német ipar olcsó munkaerővel való ellátása vezényli a berlini kormány bevándorláspolitikáját.

 A nemzetközi sajtóban nyilatkozó nyugati politikusok Magyarországgal kapcsolatos bírálataira úgy reagált: "folyamatosan anyáznak bennünket", amivel szerinte a kvótarendszer elfogadására és egy nagy magyarországi menekülttábor létrehozására akarnak nyomást gyakorolni.

Paks II: Összhangban az Euroatom szerződéssel

A Jobbik szerint a rendőrök méltatlan körülmények között dolgoznak a déli határvidéken, ezért társadalmi elismerést érdemelnek.Az Együtt elutasítja a jogi határzárral kapcsolatos fideszes törvénycsomagot, és azt követeli, hogy határozatlan időre halasszák el annak hatálybalépését, illetve azt, hogy a kormány ne hirdesse ki a menekültügyi válsághelyzetet.

Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy jóváhagyta a paksi erőmű kapacitásfenntartásáról szóló szerződést a műszaki tartalmat illetően. Brüsszel szerint Paks II. teljesíti az Euratom-szerződés célkitűzéseit - magyarázta az uniós döntést a tárcavezető- közölte a tárcavezető. Szavai szerint a kormány ismét közelebb került ahhoz, hogy biztosítottak legyenek Magyarországon az olcsó áram előállításának feltételei.

Lázár János arról is beszélt, hogy 2016 végére összesen 3,4 millió háztartásban szolgáltathat energiát a nemzeti közműcég, miután átvette a piacról kivonuló cégek ügyfélkörét. 2016-ban minden magyar háztartásban az állam szolgáltat gázt, 2017-ben az áramszolgáltatást is megkezdik, és 2017-18-ban lesz arra lehetőség, hogy távhőt is minél több helyen tudjanak szolgáltatni - tette hozzá. 

Objektum doboz