Jogi akadályba ütköző magánnyomozók

Szerinte a magánnyomozókat aktívabban be lehetne vonni a körözött személyek, gépkocsik, tanúk felkutatásába, amire a rendőrségnek nincs elég kapacitása. Elmondása szerint sok magánnyomozó követeléskezelőként dolgozik, a párkapcsolati ügyekkel összefüggő megbízások ugyanakkor a fizetőképes kereslet miatt megcsappantak. A Baráth és Partnerei Magánnyomozó Ügynökség vezetője a közelmúlt sikeres akcióiról is beszélt.
„Felkutathatnánk körözött személyeket, gépkocsikat” (Fotó: Kövesdi Andrea)
– Hány magánnyomozó dolgozik ma Magyarországon?

– Annyit tudunk, hogy körülbelül ezerhatszáz magánnyomozói igazolvány van kiadva jelenleg, de hogy hány bejelentett magánnyomozó működik, az rejtély. Korábban ez működési engedélyhez volt kötve, most már csak bejelentési kötelezettséghez. A rendőrségnél kell regisztrálni, ha valaki ilyen tevékenységet akar folytatni.

– Milyen végzettség kell ehhez a munkához?

– A törvény felsőfokú, szakirányú képzettséget ír elő, ami lehet rendőrtiszti főiskola vagy azzal egyező képzettség, jogi egyetem. Néhány éve azonban már egy féléves OKJ-s tanfolyam keretében is képeznek magán­nyomozókat. 

– Ennek a szakmában nyilván nem örülnek.

– Valóban nem, ez a szakma degradálása. Ügyvédeket sem képeznek OKJ-s tanfolyamon.

– Milyen a szakmájuk megbecsült­sége?

– A miénk nagyon fiatal szakma Magyarországon. A második világháború előtt működtek magánnyomozók, de a diktatúra alatt ez tiltott tevékenység volt. A rendszerváltást követően 1995-ben születtek az első szabályozások. Azonban mára odajutottunk, hogy ha szigorúan értelmezzük a jelenlegi jogszabályokat, akkor azok alapján gyakorlatilag lehetetlen törvényes keretek között magánnyomozást folytatni. Néhány hónapja elindult egy folyamat a változás érdekében, és úgy látjuk, hogy a jogalkotó részéről is van erre szándék. Amikor a szövetség elnökévé választottak, az volt az egyik célkitűzésem, hogy ebben előrelépés történjen és megfelelő jogi kereteket teremtsenek a magánnyomozói tevékenység végzéséhez.

– Önálló törvényt szeretnének?

– Igen, és saját szakmai kamarára is szükség lenne. Az máig nem tisztázott, hogy mit is jelent a magánnyomozás, mi tartozik ebbe a körbe. Sokan magánnyomozói feladatnak tekintik például a követelésbehajtást, pedig eredetileg ez nem az. Bár sok magánnyomozó ebből él. Álláspontom szerint a magánnyomozás mint gyűjtőfogalom alatt azokat a sokrétű nyomozati, információ- és adatgyűjtő tevékenységeket kell érteni, amellyel a magánnyomozó törvényes módon és sajátos nyomozati eszközökkel elősegíti megbízója törvényes jogainak és érdekeinek érvényesítését, legyen az magánszemély, gazdasági társaság vagy akár állami, önkormányzati szerv.

– Vannak egyéb akadályok is?

– A ránk vonatkozó jogszabályok, elsősorban a Ptk. és az adatvédelmi törvény szinte lehetetlenné teszi a szakma törvényes gyakorlását, pedig a személyes és egyes esetekben a különleges adatok a nyomozás alfáját és ómegáját jelentik, ezek nélkül nem lehet eredményt elérni. A társadalomnak is tudomásul kellene venni, hogy tagjai közül holnap akár bárki is lehet a sértett vagy az áldozat, és a magánnyomozók részére az adathozzáférési jogosultságok kibővítése szabályozott és kontrollált keretek között az egyének és a társadalom érdekeivel is egybeesnek.

– Volt már példa arra, hogy magánnyomozót adatvédelmi szabályok megsértése miatt bepereltek?

– Konkrétan nem tudok ilyenről, de arról igen, hogy például az adatvédelmi hatósághoz érkeztek bejelentések. De folytatom: a nyomozások során a bizonyítékok dokumentálása, így elsősorban a hang- és képfelvétel készítésének lehetőségét az említett jogszabályok erősen limitálják. Az eltűnt személyek felkutatásánál is sok az akadály. Ha valaki betöltötte a 18. életévét, annak „jogában áll eltűnni”. Ha nincs bűncselekményre utaló jel, akkor a hatóság nem nyomoz. Fogadhatnak magánnyomozót, de például a személyi adatnyilvántartásból nagyon korlátozottan és körülményesen szerezhetünk adatokat. A bűnözés ráadásul nemzetközivé vált, az országok közötti hatósági együttműködés pedig körülményes a szolgálati utak betartása miatt. A magánnyomozás viszont nagyon gyors tud lenni ilyen esetekben. Az utóbbi években ügynökségünk sikeresen nyomozott többek között Ausztriában, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában, Mexikóban, az Egyesült Államokban és más országokban, önállóan, vagy a helyi kollégák segítségével.

– Milyen a kapcsolatuk a hatóságokkal, például a rendőrséggel?

– Nagyon változó. A jogszabályok szerint jelenleg arra korlátozódik, hogy a rendőrhatóság kiadja az engedélyt, és ellenőriznek. Ez viszont még „csendőrpertunak” is kevés. Mi nem akarjuk a rendőrség munkáját elvégezni, de segíteni szeretnénk úgy, hogy az ügyfeleink jogos érdekei érvényesüljenek. Az általunk megszerzett bizonyítékokat, információkat továbbítjuk a nyomozóhatóságnak, akik ezt fel tudják használni. A dicsőség úgyis az övék, hiszen hatósági intézkedéseket csak ők foganatosíthatnak. De ez a terület is szabályozásra szorulna. Több esetben a magánnyomozók aktív szerepet is vállalhatnának, körözött személyek, gépkocsik, tanúk felkutatásában, amire a rendőrségnek nincs elég kapacitása. Az együttműködés az önkormányzatokkal és az állammal is hatékony lehetne, például a munkavállalók felvétel előtti ellenőrzésében, ami az Egyesült Államokban már bevált gyakorlat. Nálunk a fontosabb beosztásba kerülőket az Alkotmányvédelmi Hivatal ellenőrzi, de biztos, hogy mindig csak ők a titokhordozók? Nem a takarítónő, a gépkocsivezető, a titkárnő, az asszisztens? Ha mi egy megbízhatósági vizsgálat során azt szeretnénk kideríteni, hogy valakinek van-e adóssága, akkor az adótitokra történő hivatkozás miatt erre nincs lehetőségünk, ugyanakkor a NAV hónapról hónapra nyilvánosságra hozza a jelentős adótartozású személyek, cégek névsorát. A kis adós jó adós? Rengeteg tehát az ellentmondás.

– Manapság milyen ügyekkel keresik meg önöket leggyakrabban?

– Nem tudnék kiemelni egyetlen területet sem, mi például rengeteg cégellenőrzést, átvilágítást végzünk, vagy például hamis termékek, csempészek felkutatását. De minden cégnek más a specialitása. Nagyon sokan dolgoznak követeléskezelőként, mások párkapcsolati ügyekkel foglalkoznak. Bár az utóbbi időben ez jelentősen visszaesett, mert a fizetőképes kereslet megcsappant. Ez nem egy olcsó mulatság, a legtöbb esetben csak megfigyelés útján lehetséges a bizonyítékok beszerzése, ami igen idő- és költségigényes. Egyesek úgy gondolják, hogy tíz-húszezer forintból egy hónapig lehet figyelni valakit.

– A népszerű tévésorozatok egyébként mennyire befolyásolják a szakma megítélését?

– Arra jók, hogy felhívják a társadalom figyelmét a szakmára. Az egyik kereskedelmi adón nemrég vetítették a Magánnyomozók című sorozatot, amelynek én voltam a szakértője. Ott például felhívtam a produkciót gyártók figyelmét, hogy a technikai jellegű lehallgatásokra nekünk nincs lehetőségünk.

– A technika fejlődésével megjelenő új bűnözési formákra mennyire vannak felkészülve?

– Ez egy akut probléma. A mobilinternet szélesebb körű felhasználásával több adatot tesznek közzé magukról az emberek, ami veszélyt jelent rájuk. Ha egy cég szerverére történik behatolás, azt megfelelő szakemberekkel jó esetben kezelni tudja. De magánszemélyeknél erre nincs lehetőség. Az ellopott telefonokon tárolt bizalmas adatok felhasználóját mi nem tudjuk azonosítani. Nincs lehetőségünk arra, hogy az informatikai rendszerekből adatokat kérjünk. Pedig rengeteg olyan megbízással is megkeresnek minket, hogy derítsük ki, az eszközéről ellopott, megszerzett, sokszor szenzitív tartalmakat ki és hogyan próbálja felhasználni.

– Milyen érdekesebb ügyekkel foglalkoznak a szokásos megbízásokon kívül?

– A Fortress-ügyként elhíresült csalássorozat leleplezése előtt két évvel hívott fel egy barátom, hogy segítsek neki, érdemes-e befektetni ebbe az üzletbe. Teljesen feltérképeztük a rendszert, és ezek után azt mondtam a barátomnak, hogy a közelébe se menjen. De nemrég például egy hasonló befektetési lehetőségeket kínáló, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező, számos offshore cég mögé bújó hálózatot sikerült felderítenünk, ennek eredménye eddig még nem került nyilvánosságra.