Belföld
Javaslat a képzési struktúrára
Felülvizsgálta a szaktárca a bolognai rendszert
Elvégezte a bolognai rendszer felülvizsgálatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága – tájékoztatta lapunkat közleményében az Emmi, hangsúlyozva, az egy évtizedes rendszer módosításával az oktatás és a finanszírozás hatékonyságát kívánja erősíteni a kormányzat, választ adva a szakmai, a társadalmi és a gazdasági igényekre.
A tárca a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságaival együttműködve készítette el az új képzési struktúrára vonatkozó javaslatát, figyelembe véve a Diplomás Pályakövetési Rendszerből az elhelyezkedésre és a jövedelemre vonatkozó információkat, az elmúlt évek jelentkezési és felvételi arányait, a szakok közötti távolságot és a képzési szintek indokoltságát is. A Felsőoktatási Kerekasztal kedden, a kormány pedig májusban tárgyal a tervezetről.
Az előterjesztés alapján a felsőoktatási intézmények újra osztatlan formában képezhetik majd a pszichológusokat és az elméleti közgazdászokat, továbbá létrejön az ugyancsak ötéves agrármérnöki képzés. Az alapképzésben és mesterképzésben sem szűnik meg a kommunikáció és médiatudomány szak, ugyanakkor megszűnik felsőoktatási szakképzésben és a szabad bölcsészet szak külön szakirányaként. Néhány képzés a jövőben más néven lesz elérhető, így például a (nem tanári) ének-zene szak a jövőben zenekultúra, a logisztikai menedzsment ellátásilánc-menedzsment néven szerepel majd.
A megszüntetésre javasolt szakok között van a nemzetközi tanulmányok alapszak (mesterképzésben viszont megmarad) és a terminológia mesterszak. A mérnökképzésben kivezetésre kerül néhány olyan alapképzési szak, amely nem specifikus szakmára készít fel, mint például a műszaki menedzser és az ipari terméktervező mérnök, azonban ezeket mesterképzésben továbbra is lehet hallgatni.
A képesítések jegyzéke ezentúl egységesen, egy rendeletben tartalmazza majd a felsőoktatásban alap- és mesterképzésben, valamint felsőoktatási szakképzésben szervezhető szakok és a szakokon szerezhető szakképzettségek jegyzékét, az egyes szakok Magyar Képesítési Keretrendszerben elfoglalt helyét és az Európai Képesítési Keretrendszerhez való illeszkedési szintet jelző számot is.
Gondoskodik a Klik a diákok elhelyezéséről
wallenberg-iskola A kormány korábban már tárgyalt a Ludovika téri fejlesztésekről, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ezért elkezdte az érdemi egyeztetést a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola jövőjével kapcsolatban, mindvégig szem előtt tartva azt a célt, hogy az oktatás zavartalan legyen, a diákok helyzete pedig rendezett maradjon – közölte lapunk megkeresésére a Klik. Hangsúlyozta, hogy a diákok elhelyezéséről, képzésének folytatásáról gondoskodni fog. Amint azt írtuk, egyre több szervezet tiltakozik az iskola tervezett bezárása ellen – így a Raoul Wallenberg Egyesület, a Mazsihisz és a Pedagógusok Szakszervezete is –, az érintettek pedig „rendkívüli szülői fórumot”, demonstrációt szerveznek hétfőre.
Külföldi példák közül válogatnak és egyeztetnek
pályaorientáció Támogatja a pályaorientáció beillesztését a köznevelési rendszerbe a kormány – erősítette meg Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára írásbeli kérdésre adott válaszában. Hozzátette, vizsgálják a nemzetközi gyakorlatokat a témában, ezenkívül további szakmai egyeztetésekre is szükség van a lehető legjobb megoldás kiválasztása érdekében.
(KCS)
