Belföld

Gyorsabbá válhatnak a polgári perek az új eljárási törvény révén

A versenyképességet is befolyásoló perrendtartás

Akár egyetlen tárgyaláson eldőlhetnek egyes perek az új polgári perrendtartás alapján, amelyet tegnap fogadott el a parlament. Az eljárási kódex 2018-ban lép hatályba.

Elfogadta az Országgyűlés a 633 paragra­fusból álló új polgári perrendtartást (Pp.), a törvénykönyvet, amelyet százharminc igen, harmincegy nem szavazattal, harminchárom tartózkodás mellett szavaztak meg a képviselők. Az 1952-ben meghozott, jelenleg hatályos törvényt felváltó új eljárási kódex megalkotását a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyok indokolták. Az egyik legfontosabb cél volt, hogy az új szabályok révén a jogvitákat ésszerű időn belül lehessen lezárni. A 2018. január 1-jén hatályba lépő kódex elfogadása kapcsán Trócsányi László igazságügyi miniszter felidézte, miniszteri kinevezésekor azt a feladatot kapta, hogy erősítse az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Ezért változtattak a végrehajtásokra vagy a szakértőkre vonatkozó előírásokon, s a tárcavezető ide sorolta a devizahitelesek érdekében alkotott jogszabályokat is.

Trócsányi versenyképességi kérdésnek nevezte, hogy milyen egy ország polgári perrendtartása. Kifejtette: létezik jogi versenyképesség, amely az eljárási szabályok révén biztosítja, hogy vállatok, intézmények, magánszemélyek bizalommal fordulhassanak az igazságszolgáltatáshoz, és rövid időn belül tisztességes eljárásban gyors döntés szülessen ügyükben. Az igazságügyi miniszter a test és a lélek egységéhez hasonlította az anyagi szabályokat tartalmazó polgári törvénykönyvet és a most megszületett eljárási kódexet. Jelezte egyben, hogy a kormány ma tárgyal az új büntetőeljárási törvény tervezetéről, decemberben pedig napirendre kerülhetnek a közigazgatási perrendszabályok, így még ebben az évben elfogadhatják valamennyi eljárási kódexet.

Wopera Zsuzsa, a témáért felelős miniszteri biztos az új törvény lényegi elemeiről elmondta: a kódex révén koncentráltak lesznek a polgári eljárások, így adott esetben már egy tárgyaláson is eldőlhet egy-egy jogvita. Ezt az osztott perszerkezet teszi lehetővé, amely meghatározza, hogy milyen eljárási cselekményeket lehet megtenni egyikben vagy másikban. Ennek révén tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá válnak a perek és meg lehet akadályozni azok elhúzódását. Újításként említette azokat a szabályokat is, amelyek a jogi képviseletet nem igénylő perekben a felek jogérvényesítését segítik elő, formanyomtatványokkal és jogi segítségnyújtással. Wopera szerint azon túl, hogy a törvény fontos új jogintézményeket vezet be, megőrizte a kontinuitást a jelenleg hatályos perrendtartással, a szabályok hatvan százaléka ugyanis nem változik.